Szerző

Michel de Montaigne

Minden nap minden órájában beszélünk olyant, amit több joggal mondhatnánk el magunkról, ha figyelmünket befelé fordítanánk. Sok ember így lesz önmagának ellensége, mivel vakmerőén s olyan fegyverekkel támadja ellenfelét, amiket az könnyûszerrel visszafordít...
Gyermekeinket igen egyszerû okból szeretjük: mi nemzettük őket, második énünket látjuk bennük. Bár vannak sokkal nemesebb és figyelemreméltóbb szülötteink is: lelkünk gyermekei, szellemi mivoltunk, tudásunk, énünk nemesebb felének teremtményei. Ezek a mieink igazán: apjuk és szülőanyjuk vagyunk egy személyben. Drágábban fizettünk érettük, de több örömöt is hoznak majd, ha valóban érdemes ivadékaink. A testünkből fakadt gyermekek érdeméhez kevéske közünk van; alig több, mint az életre hozásukhoz. De amazoknak minden baja és jutalma a miénk. Azok tükröznek valójában - nem emezek.
Jobban szeretem a múzsák ölelgetéséből világra jött gyermekeimet, mint a feleségem öléből valókat.
Aki tudásra akar szert tenni, ott halásszon, ahol az megbúvik.
Mily sokféleképp ítéljük meg a dolgokat! Hányszor változik az elképzelésünk! Amit ma hiszek, azt minden képzelőerőmmel hiszem; minden csápommal és karommal megragadom... Nyakig benne vagyok, testestül-lelkestül; de nem egyszer, hanem százszor, ezerszer s naponta megint más után kapok, s megint csak eleresztem.
Ami az egyik órában élvezet, a másik órában nyûg.
Gyakori szórakozásom, hogy az enyémmel merőben ellenkező vélemény igazát fogadom el: ilyenkor a képzeletem úgy ráfonódik, mint az inda, s eredeti nézetem értelmét többé nem lelem.
Végeredményben semmi állandó nincsen, sem bennünk, sem a dolgokban; s mi és ítéleteink és minden halandó dolog folyik és hullámzik szakadatlanul; így azután semmi bizonyosat nem tudunk, nem tudhatunk, lévén hogy ítélő és megítélt állandó változásban és forgandóságban van.
Mindenen a változékonyság törvénye az úr. Az értelem hiába keres állandóságot, mindig csak csalódik, mert nincs állandó, nincs maradandó: minden csak keletkezik, de semmi sem létezik, s minden már haldoklik, még mielőtt megszületett volna...
Olyan időben, mikor az igazság halott, minden bátor cselekedetre ráfogják, hogy becsületes.
Egy nemes ne színleljen védekezést, ha úgysem tud védekezni.
Aki az egyik oldal felől védtelen, az minden oldalról az.
Aki csak azért tesz jót, mert mások megtudják, s ha megtudták, neki nagyobb becsülete lesz; akinek egyetlen gondja s feltétele, hogy jótét-erénye a köz szájára kerüljön: az ilyen embertől soha szolgálatot ne várjunk.
A szépség ősi kapocs az emberi érintkezésben; mindenkit összebékít, s aligha van oly barbár s mogorva ember, akit kelleme meg ne ejtene.
Minden erény talpköve: szeressük az igazságot önmagáért. Álnok ember, aki csak akkor mond igazat, ha reákényszerítik, vagy ha az igazmondásnak hasznát látja; de nyomban hazudik, ha kicsi a kockázat s nem csíphetik rajta.
Mindennapos jelenség, hogy a jó szándék, ha nyakló nélkül érvényesül, fölötte gyászos következményekkel jár.
Hány embernek akkor jön meg a hangja, amikor már örökre el kellene hallgatnia!
Az erkölcsi szabályok éppúgy kötelezik a közönséges halandót, mint díszes palástjában az uralkodót.
A bûn felsebzi a lelket, mint kelés a testet; és éppúgy véres lesz, ha meghorzsolják. Mert az értelem lefegyverzi ugyan a szomorúságot, a bánatot, de a megbánás máshonnan fakad, s minél mélyebbről tör fel, annál szétáradóbb; ahogy a lázas hidegrázástól is jobban vacogunk, mint a téli hidegtől.
Nincs olyan jóság, ami ne tenné önelégültté a lelket.