Ugrás a tartalomra
Gyakori szórakozásom, hogy az enyémmel merőben ellenkező vélemény igazát fogadom el: ilyenkor a képzeletem úgy ráfonódik, mint az inda, s eredeti nézetem értelmét többé nem lelem.
Kapcsolódó idézetek
-
Folyamatosan motyogom magamban a sok pesszimista megállapítást. És annyi ócsárolástól teljesen eldeformálódik a belső képem, már nem tudom, mit képzelek, mi igaz, mi a valóság.
-
Száguldó gondolataim megtorpannak. Tanácstalanul egy helyben állnak. Olyan érzésem támad, mint amikor elhajtok valami mellett, és később ugyan nem tudom, hogy mit láttam szemem sarkából, de érzem, hogy fontos.
Tolvaly Ferenc
-
Időnként megesik, hogy történik valami az emberrel, ami véglegesen megváltoztatja a véleményét, összezúzza a korábban egy bizonyos személy köré felépített ideálját, és arra kényszeríti, hogy még esendőbbnek, még emberibbnek lásson másokat, mint amilyenek valójában.
Marilyn Manson
-
Jön egy ötlet, de abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, már sérül, már nem lehet maradéktalanul szavakba önteni. Elveszik belőle egy csomó minden. És mire papírra vetem, addigra még inkább.
Nemere István
-
Illúzióink száma talán éppoly végtelen, mint az emberek kapcsolata egymás közt, vagy mint az embereké a dolgokhoz. És valahányszor az illúzió eltûnik, vagyis ha a lényt vagy a tényt olyannak látjuk, amilyen rajtunk kívül, a valóságban, különös érzés támad bennünk: félig sajnáljuk az eltûnt ábrándképet, félig kellemesen meglep az újdonság, a reális tény.
Charles Baudelaire
-
Mily sokféleképp ítéljük meg a dolgokat! Hányszor változik az elképzelésünk! Amit ma hiszek, azt minden képzelőerőmmel hiszem; minden csápommal és karommal megragadom... Nyakig benne vagyok, testestül-lelkestül; de nem egyszer, hanem százszor, ezerszer s naponta megint más után kapok, s megint csak eleresztem.
Michel de Montaigne
-
Ha van valamim, élvezetében az a gondolat zavar: ennyiben jobban függöm a sorstól; ha elveszítem, fájdalmamat ellensúlyozza, hogy ennyivel függetlenebb vagyok.
Bolyai Farkas
-
Ellentmondásos hangulatok, zavaros érzelmek között ingadozom, rám telepednek, majd néhány perc múlva elszállnak. Az agyam már csak egy szürke szivacs, amit olyan sokszor kicsavartak, hogy nem tartja meg a gondolatokat.
Gulbahar Haitivaji
-
Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le. Pedig olykor magam is tévedek.
Kanehara Hitomi
-
Így van ez, valahányszor elmúlik egy rég várt esemény; s belejátszik talán a fáradtság is, a szorongás, az izgalom. (...) Ellentmondásos érzelmek hatják át: magány, hiányérzet, hitetlenség és valamilyen homályos meggyőződés, hogy ez így van jól.
Joanne Harris