Szerző

Michel de Montaigne

Egy vakmerő bûnöző érezheti magát biztonságban. De sohasem érezheti a megelégedettség és a kielégülés felhőtlen örömét.
A nevelés segíti és fejleszti természetes hajlamainkat, de meg nem változtatja s meg nem semmisíti soha.
A leghajlékonyabb, legszínesebb egyéniség mindig a legszebb.
Önmagának nem jó barátja, még kevésbé ura, hanem rabszolgája - aki mindig következetes s oly makacsul ragaszkodik kiszabott útjához, hogy nem lehet eltéríteni, nem lehet ama bizonyos kerékvágásból kizökkenteni.
Nincs annál sem nehezebb, sem könnyebb foglalatosság, mint mikor az ember kedve szerint eljátszadozhat gondolataival.
A szerelemben, ahol oly nagy szerepe van a látásnak, tapintásnak, a szellem bájai nélkül még csak megyünk valamire, de a testi bájak nélkül bizony semmire.
Se békében, se háborúban nem kelek útra könyvek nélkül.
Fiatalkoromban azért tanultam, hogy kérkedjem a tudásommal; később - hogy bölcsebb emberré váljak; jelenleg puszta kedvtelésből; és sose valami haszonért.
A könyv számos kellemes meglepetést tartogat annak, aki tud válogatni. Csakhogy nincsen öröm - üröm nélkül. Mint a többi élvezetnek, ennek is megvannak a (nagyon is bántó) hátulütői: a lélek erőre kap általa; ám ezalatt a test (...) tétlen marad, senyved, szomorkodik.
Mit vétett a nemzés oly természetes, oly szükséges, oly igaz mûvelete, hogy pironkodás nélkül nem merünk róla beszélni s komoly és rendes beszélgetéseinkből kizárjuk? Nosza, vígan kiejtjük e szavakat: ölni, lopni, árulni; erről meg csak a fogunk közt merünk sziszegni.
A szerelmi házasságok gyorsan romlanak. A házasságot megbízhatóbb és teherbíróbb alapra kell építeni, mint a szerelem.
A jó házasság kilöki magából a szerelem anyagát, s a barátság életformáját keresi. Gyöngéd társulás ez egy életre; kitartás és bizalom, érdekközösség, hasznos teendők, kölcsönös kötelességek bonyolult szövedéke.
Ha rám hallgatsz, mindig arra gondolsz majd, hogy keveseknek sikerült túlélni a te életkorodat; s hogy eddig élhettél, azt jelenti, hogy előnyt szereztél fölöttük. Rég átlépted már a szokványos korhatárt, becsüld hát meg további életedet, s ne fûtsön a remény, hogy a következő éveken is átlábolsz. A halálnak annyi lehetősége nyílik meg nap nap után: körülöttük csetlik-botlik a világ. Sorsod meglepő kegye tartott életben eddig is: nem tarthat sokáig.
Gyakorlattal és tapasztalattal védekezhetünk fájdalom, gyalázat, nyomor és más balesetek ellen; de a halált csak egyszer gyakoroljuk, s mindnyájan tanoncok vagyunk színe előtt.
Képzeletünk szereti a felnagyítást. Jómagam életem java részében makkegészséges voltam; szinte kicsattantam az életerőtől s ficánkoltam, mint a csikó. Ebben a virágos, ünnepi állapotban szörnyen viszolyogtam minden betegségtől; mikor aztán megbetegedtem, tüskéjét nem is éreztem oly nagyon szúrósnak, s félelmem szinte rémlátásnak tûnt. Nap mint nap tapasztaltam: ha szobámban pattog a kandalló tüze s odakint viharos éjszaka zúg, szánakozva gondolok azokra, akik a szabadban küszködnek; de ha magam is kívül rekedtem, szinte nem is kívánkozom tető alá.
Minden vagyonom testi gyermekeimé: el nem idegeníthető örökségük. Amit nekik hagyok - többé nem az enyém. Amit ők tapasztalnak - már nem én tanulom. Amit ők szeretnek - én esetleg messze lökném magamtól. Én talán bölcsebb vagyok - meglehet. De ők gazdagabbak.
Gyûlölöm a morcos és kókadt kedélyû embereket, akik elsiklanak az élet örömei fölött, s belegubancolódnak minden bajba, szinte legelnek rajta, mint a legyek; kik sima felületen nem bírnak megkapaszkodni, tehát a bütykös és gyalulatlan pontokra szállnak; vagy mint a pióca, mely csak rossz vért szív.
Ha írok, lemondok a könyvek társaságáról és emlékéről, mert attól tartok, hogy szétfeszítik egyéni formámat; az igazat szólva, attól való félelmemben is, hogy a jó írók reám nehezednek s merszemet veszik. Szívesen idézem ama festő példáját, aki elpackázván egy képét, mely kakasokat ábrázolt, megtiltotta a szolgáinak, hogy ezentúl eleven kakast hozzanak a mûtermébe.
Abban van ráció, ha azt mondják, hogy a test ne kövesse vágyait a lélek kárára; ám miért volna kevésbé ráció, hogy a lélek ne kövesse vágyait a test kárára?
Ha már képtelenek vagyunk elérni, álljunk bosszút azzal, hogy szapuljuk!