Müller Péter

A saját szebb és valódi arcunkért meg kell harcolni. Önmagunk fölfedezése a legnagyobb háborúsággal jár, s a legnagyobb áldozatot is követeli. És igazi társunk az, aki ebben segít.

A taoista bölcsek azt mondják: a Lét titka nem a kerék tetején, hanem a mozdulatlan közepén van. Ott lakik a Mozgató. Vagyis lényünk közepén, szellemi valónk szívében örök béke van. Nyugalom. Most is. Benned is, (...) bennem is. Csak nem éljük át.

Amikor számot vetettem azzal, hogy "soha", akkor kezdett pirkadni valami fény a látóhatáron... Amikor életemben először elfogadtam a sorsalakítás mágikus kulcsmondatát, hogy "Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd..." abban a pillanatban kipattantak az odáig keményen lezárt vágyrügyeim: egyszerre virágozni kezdett körülöttem minden.

Amit tudtam, arról később kiderült, hogy nem jól tudtam, át kellett gondolnom, de amiben hittem, az mindig úgy volt, és most is így van. És úgy is lesz.

A reményvesztésnek a keserû mámoron kívül megvan az a gondolati öncsalása is, hogy itt a kudarc nem az én lelkiállapotom (gyengeségem, bûnöm, ostobaságom, hibám, alkalmatlanságom) következménye, egyszóval nem az én megérdemelt sorsom, hanem valamiféle külső, objektív helyzet, amellyel szemben tehetetlen vagyok.

Jó panaszkodni! Jó sajnálni és sajnáltatni magunkat! Jó a világra meg a többi emberre hárítani a veszteségeiket. Ha valaki elkezdi magát rosszul szeretni, az így mûködik: kéjjé varázsolja a fájdalmát és "józansággá" a gyengeségét.

Minden évünk: egy életkör. Egy gyûrû az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk - ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk.

A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van! Méltóságnak hívják.

Nem lenni - erre még Hamlet királyfi is vágyódott. De rájött, hogy nem lehet. Az ember harcra született. Sőt, meggyőződésem, hogy győzelemre. Még akkor is, ha sok csatát és háborút elveszít.

Tükörbe nézni mindig kockázatos dolog. Lelkében más képet őriz az ember magáról, mint ami kívülről látszik: arcunk olyan, mint az előhívott kép: minden rajta van. Az is, amit magunkban letagadtunk. Az is, amit az élet írt rá. Az ember életmûve az arcára van írva.

Az ember akkor tesz legtöbbet jövőjéért, ha nem is gondol rá - ha úgy éli meg a jelen pillanatot, hogy az az Egész! Ezekből a teljes odaadással megoldott jelen percekből áll majd össze a jövendőd - szinte önmagától. Ha előre sandítasz, figyelmedet s erődet ellopod a jelentől: gondatlanul vetsz, és ezért aratásod is szánalmas lesz.

A legnagyobb dolgok mind lent, a csöndben, a mélyben, a szótlan, alázatos odaadásban születnek. A szerénység a legnagyobb eredmények szülőanyja.

Az udvariasság alapja: önismeret. Elsősorban magát becsüli az ember: nem attól függ a viselkedésem, hogy mások mit érdemelnek, hanem attól, hogy mi az én normám.

Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi, oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút intelligens világnak nem "lakói", hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg.

A "Szív" jelképét mindenki félreérti. Azt hisszük, itt laknak a tiszta érzelmek, mint ahogy a szeretetről is azt hisszük, hogy az valamiféle meleg, jóakaratú, szentimentális érzület. Nem így van. Aki a "Szívével lát", tisztán lát! Az Egészet látja együtt, mindenféle érzelmi elfogultság nélkül. Azt látja, ami valóban van, mert nincs belebonyolódva a drámába.

Valaha az igazságot azért keresték, hogy az életet jobbá, értelmesebbé, emberibbé tegye. Ma, az eszeveszett rohanás és szellemi elborulás korában az igazságról való tudás kevesek passziója lett; igazságnak, eszmének, morálnak az élethez semmi köze nincs már. Az emberiség zömét egyetlen mûködő "igazság" érdekelné; hogyan lehet minél hamarabb több pénzt szerezni.

Egy magban nemcsak a múlt, hanem a jövendő is potenciálisan "benne van": mindenbe és mindenkibe "bele van írva" nemcsak az, hogy mi volt valaha, hanem az is mivé kell - vagy kellene! - lennie. Nemcsak testedbe, hanem egész lényedbe bele van írva a sorsod - hogy megvalósítod-e vagy sem, rajtad múlik.

Két maradandó, rendíthetetlen dolog van a világon: az egyik az isteni Igazság - a másik az emberi hülyeség.

Amíg nem mondod valakire, hogy Õ AZ! - addig nem is szereted igazán. És ha felmerül benned a gyanú: "Lehet, hogy mégsem Õ AZ? " - azt jelenti, hogy már nem szereted.

A szerelem az életünk főszava - s ezért benne van minden emberben. Aki nem szerelmes, az is szerelmes, csak nem tud róla.