Müller Péter

Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az, amelyik alulról kapaszkodik.

A kemény jég számára a pára nem látható. Nincs is talán. Pedig nemcsak édestestvére, hanem ugyanaz, mint ő: víz. Csak más valóságban élnek. A jégkockának, ha olvadni kezd és elpárolog, lehet, hogy halálfélelme van. Azt hiszi szegény, hogy semmivé válik.

A sikerbe több ügy bukott bele, mint a vereségbe. Kevés ember van, aki a nyert csata után is megőrzi a szerénységét. A legtöbb párt és jó ügy akkor kezd rohadni, ha győz.

A sikerben minden ember lelepleződik. Jó esetben önmaga előtt is. Mások tekintetének vonzereje kifelé fordítja, és ki van téve annak a veszélynek, hogy elkezd a tükröknek, mások elvárásainak élni, és a saját, belső gyökereiről letépődik.

Nem az a baj, hogy örökké rohanunk valahová, hanem hogy sehol se vagyunk.

Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései.

Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.

Az első krémestől még senki sem lett kövér, és tíz-húsz cigarettától sem dohányos. A rászokás folyamata a döntő. S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni. Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé, és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk. Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.

Mit tegyél, ha nem szeretnek? (...) Én, mondom, elmenekülök. Úgyse vagyok ott, hiszen nem látnak, nem ismernek. Ahol az embert nem szeretik, vagy gyûlölik, ott nem is ismerik igazán - idegen.

Manapság, a világválság előrehaladott stádiumában nincsenek már semmiféle eszményeink. A tartás, bátorság, hûség, őszinteség, becsületesség, az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás, az önfeláldozás - és ugyanakkor a nőkkel szembeni végtelen tisztelet, az a mély szeretet, mely nem csupán a kívánatos fenekének, de a lényének is szól, ma már kihalt fogalmak. Mindezt csak hazudni tudjuk. Nemcsak másoknak, önmagunknak is. Elavult szavak lettek. Lementünk békába.

Nem tudjuk, ki rajzolta a barlangok falára a bölényeket, de gyanítom, hogy férfi volt. A férfi - amíg valóban férfi volt - minden kultúrában az Eget reprezentálta. A Nő a Földet. A kínai bölcseletben a férfi a Teremtő, a nő a Befogadó. Kettőjük méltósága az ölelésben válik teljessé, mert ők csakis ketten együtt alkotnak egy teljes Egészet. Külön nincs értelmük. Az ölelésben a férfi az adó, a domináns, az eldöntő, és a Nő a megvalósító, a létrehozó, a gondoskodó, a fenntartó.

Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Õ AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!

A valódi szeretet szabadságból van szőve. Ez az, amit nem értünk, mert nem tudunk még igazán szeretni.

Egy érintésből meg lehet érezni, hogy az vajon egy erős ember érintése-e, vagy csak egy gyenge emberé. Nagyon nehéz egy olyan emberrel élni, akiből hiányzik a gyengédség. Légy erős. Ne azért, hogy győzni, hanem hogy simogatni tudj!

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.

A hûség a legszebb emberi tulajdonság, és néha a legfájdalmasabb is. Mert ahhoz, hogy valakihez hû légy, a másikhoz hûtlennek kell lenni. Valakit el kell árulni.

Ha visszanézel, látod, hogy minden sikeredet és dicsőségedet akkor készítetted elő, amikor még szerény voltál. Világbajnok egy sportolóból a verejtékszagú edzőteremben lesz.

Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.

Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház!

Sorsunk egy nagy távlatú, sok életen átívelő, külön-külön is értelmes, mégis összefüggő, kozmikus életterv. Életkörről életkörre terel a teremtés ősdrámájának megoldása felé. Azt akarja, hogy a Világosságod győzzön a Sötétség felett.