Reményik Sándor

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána.

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog, Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést, S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon, Letépi mindíg-újból a kötést.

A fordítás, a fordítás - alázat. Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva Félig őt vinni, félig vele menni.

Nyugalmasan, gyönyörûn, egyedül, Mindenen túl és mindenen felül.

Hogy távolodunk: egyre szebbé szépül, S fénylőbben fénylik fel a hegy: a mult, És minden, ami öléből kinőtt, S örök ölébe némán visszahullt.

Istenem, add, hogy ne ítéljek - Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. (...) Mi olyan együgyûn ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak.

Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

Oly mindegy: költő, vagy komédiás, A cirkusz előtt egy a két szerep, A fontos az, hogy te önnönmagad` Hősnek, vagy pojácának érezed. Hisz lényegében egy a két szerep.

Baráti emlék: "érettségi kép", Húsz éve itt függ a szobám falán, Húsz év óta talán ma legelőször Néztem e kép szemébe igazán.

Erős férfi ha nem lehettem már, Ha rombadőltek mind az élettervek, Lennék legalább újra kisfiú, Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!

Szenvedni elkerülhetetlen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép - S a Kifejezést meglelni mindezekhez, Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez.

A Béke itt kezdődik. Bent: Csend.

Mindenkinek több, nagyobb a gondja, Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja.

Tudom, követ a köznap: porkolábod - De én ragadlak ünnepi tetőkre És fenn - egy percre - eloldom a láncod.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív, Amíg ver, mindörökre nyugtalan. De mindörökké nyughatatlanul, Istentől mégis Békessége van. Nyugalma nincs, de Békessége van.

Egy percre ma Oly boldog voltam s oly boldogtalan, Tudva: e perc egy percig tart csupán - És aztán vége van.

Megtanultam: soká bír fennmaradni A hajótörött is egy deszkaszálon.

Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek.