Tankcsapda

Akárki akármit mondhat, Leírni engem nem lehet, én Nem vagyok egyszerû mondat. Nincsenek kérdőjelek, tudom, Hogy merre megyek, az Élet hozhat jót és rosszat.

Egy napon aztán elege lett, hogy rángatják, mint egy marionettet. A sorsát a feje felett senki ne döntse el soha többé.

Mindig az utolsó volt a sorban, Senki nem figyelt rá, de a Szíve mélyén tudta, Jó lenne tartozni valahová, ahol Úgy néznek rá, ahogy másokra is néznek, Ahol a tetteinek hisznek, nem az Üres szavaknak meg a pénznek.

Elege lett abból, hogy ő is csak egy termék. Úgy érezte, eljött végre a perc, hogy megismerjék.

Egyetlen egy gondolat bánt engemet, megvetett ágyban párnák között halni meg. Úgy múlni el, mint aki nem is volt talán, hajnali árnyék egy bérház oldalán.

Egyetlen gondolat nem hagy megnyugodni rég, Egyetlen élet nekem nem lesz elég...

Bíbor köd szállt le rám, hogy a világomat ha itt hagynám, hát színes legyen a búcsúkép, még mindig jobb, mintha szenvednék.

Tegnap rólad álmodtam, Pedig már régen nem szoktam. Tudom én, lejárt lemez, és Mégis fáj, hogy így van ez.

Lehet, hogy nem vagy gyáva, és A végén te maradsz állva, De mire jó úgy ez az élet, Hogyha futnod kell, amíg éled?

Tudnod kell, hogy a felhőkön túl mindig kék az ég.

Az dobja rám az első követ, akinek dobni adott köveket kezébe az Úr.

Aki bennem él, az nem egy tiszta elme, Az életéhez nincs elég türelme. A halálához meg még nem elég bátor, De ha eljön érte, és szól, ő majd elindul magától.

A vonatom zakatol, néha görbe a pálya, Hát jöhetne valaki végre, hogy a hibákat kikalapálja.

Én nem leszek szolga, nem leszek báb. Meghalok inkább, de legalább Az maradok, aki mindig is voltam. Nem törnek meg se élve, se holtan!

Voltam néha bajban, Volt úgy, hogy én akartam, És volt, hogy más akarta, Hogy én akarjam úgy. Aztán persze, Többnyire minden más lett, És jót csak a változás tett. Én se hittem, de néha tényleg Ez az egyetlen kiút.

Aki nem vár semmit magától, Az nem menekül meg a magánytól, És egyedül marad végül Irgalom nélkül.

A dolgok jönnek, aztán mennek hirtelen, És néha elvisznek magukkal arra az útra, Ahol az érzelmek laknak, nem az értelem.

Mély a víz, hát vigyázz jól, Csónakban táncolsz!

Arra való egy válság, hogy A nyomorultak lássák, hogy A hitelből vett ásóikkal A saját sírjukat ássák.

Nyomtalanul nem múlik el az élet, Valaminek mindig történnie kell. Látod, a szemem alatt már Ott van néhány ránc, én mégis Az vagyok, akinek engem látsz.