Szerző

Tankcsapda

Elhagyott, mint a kifutópályát a gép. Újra egyedül, tudtam, hogy lelép. Õ az égen, én meg a repülőtéren. Tekerek gyorsan, talán még utolérem.
Hiába változol, ha minden más ugyanolyan marad.
A poharam alján a jég, előttem a pult, egy nagyon mély szakadék aljáról repít fel a katapult.
Nincs minden hiába, De ugyanabba a hibába Ne ess bele kétszer, Mert rávisz újra a kényszer.
Nem elég a kezdet, Nem elég a vég. Nem elég, hogy a talpamon állok, Maradnom is kell még.
Lopok neked egy könyvet, A lapjait teleírom Vérrel, verítékkel, Valahogy még kibírom. De aztán elmegyek innen messze, Hogy többé ne is láss. Lopjon könyvet, írja a könnyeivel tele valaki más.
Lopok neked egy könyvet, A lapjait teleírom, A festék, ha megszárad A kifakult papíron. Akkor elmegyek innen végleg Magammal viszlek téged Oda, ahol többé soha Senki el nem érhet!
Az ember tervez, az Isten végez, de ebben az életben Ha nem vittél még semmit véghez, az nem a véletlen mûve, Hogy a szakadék szélén ülve, semmibe lógó lábbal Haragban állsz az egész világgal.
Testem a Lelkem kikötője, Vagy a Lelkem a Testem albérlője?
Félkész a tervem, úgy bolyong bennem, akár egy eltévedt árnyék, Akit félholtra vertem, hát most szerencsétlentől mit is várnék.
Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, te melegíts át, ha néha fázom!
A Nő legyen: (...) Szenvedélyes szép szenyorita, A szívemet rabul ejtő bandita, Kelet fénye, a szultán lánya, Tiltott gyümölcsök fája, Ragyogó csillag az égen, Legyen tőle végem!
Egyedül vagyok, a magány a vendég nálam. Hajnal van, hallom, horkol a város. Hiába hívom, nem jön a szememre álom, Persze minek is jönne, én nem vagyok álmos!
Tudom, az életem annál sokkal többet ér, hogy Ne legyen benne semmi, csak unalmas cirkusz és Száraz kenyér, és lehet, a végén tényleg A fejemre szakad az ég, De nekem talán a kezdet csupán, ami Neked már a vég.
A lélek tele van sírással, Kompjúteres írással, Programozott érvekkel, Elpazarolt évekkel.
És ha (néha) úgy érzed, hogy az életed csak egy szörnyeteg, Vedd elő a varázsszőnyeget, és már csak Fel kell ülni a hátára, mint egy hátaslónak A vágtára, persze készülj, mert leszállni aztán nem lehet...
Holnap rám új nap virrad, Holnaptól minden más lesz, Vagy (talán) ugyanaz, Mégis én valahogy azt érzem itt bent, hogy Rám egy új nap virrad.
A képeidet már széjjeltéptem régen, De ha lehunyom a szemem, én látom magam előtt, Minden mozdulatod minden emlékem, Én felejtenék, hát adj hozzá erőt!
Ha nincsen meló, nincsen pénz. Ha nincsen pénzed, gallyra mész. Ha gallyra mentél, nem kapsz melót, Cigit, piát, ennivalót.
Van, akinek semmi nem elég jó, Kezén meg a lábán a béklyó, Bárhova is menekül, Az árnyékát nem lépi át!