Vavyan Fable

Az élet haldoklási folyamat.

Mindnyájan kaptunk tehetséget az úti tarisznyánkba, a hamuba sült pogácsa mellé. Más kérdés, hogy megpróbáljuk-e hasznát venni, vagy inkább a sütire bukunk. Aki a tehetséget választja, hamar rádöbben, hogy ő nem úr, hanem szolga.

Család nélkül az ember elveszett zsebkendő.

Ha egy férfit szeretve megcsordul szívünk, mi ugyan nem vakulunk el! Képesek vagyunk róla reális képet alkotni. Alapnak. Erre úsztatjuk rá a pasik illúziómását, amelyet dúsgazdag képzeletünk hozott létre a vonzóbb személyiségjegyekből. Ezen a totemoszlopon már hangsúlyosabbak a pozitív vonások.

A rosszízû álom felszínre hozza, amit napközben kaparsz el tudatod pincéjében. Másként mûködik, mint a húsipar: nem azonnal dolgoz fel (...). Viszont ha valaki keveset hazudik magának, nagyon kevéssé választódnak el az álmai az ébrenléttől.

Minél többen szólhatnak hozzád, világod annál tágabb.

Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem.

Mindig irigykedik egymásra a két nem, a nappal és az éjszaka, a jó és a rossz, ettől olyan fantasztikus az egész! Minden szeretet más, csak a gyûlöletek egyformák.

A szeretet legyen egy kis tokban egy kicsi ékszer. Ne két tonna aranyat öntsenek rám, mert az agyonnyom.

Előbb lelkileg kell megöregedni, aztán szervileg is elvénül az ember.

Akkor is tetszene, ha nem szeretném, ám mert ennyire szeretem, bónuszként oly szépnek látom őt, mint senki más.

Mindig ünnepnek érzem, ha együtt lehetünk, egyidejûleg azt is félem, hogy ez mennyire elveszíthető.

Némely házasságok csupán arra valók, hogy konzerválják a hazugságot, renyheséget, ócskaságot. Minden birodalom egy nagy semmi köré épül fel, azért esik szét utóbb. A virág nem így nő. Az igazi templomot is a szentségtartó köré emelik.

Konténernyi nőt ismerek, akiknél a hûség egyet jelent a teljes önfeladással. Többük intenzíven kiveszi a részét választott társa tapírságából, cenkségéből, akárha szent esküvésük így hangzott volna: férjem sötétlelkûségéhez is holtomiglan hû leszek.

Noha nem vagyok futurológus, magabiztosan állítom: mindhalálomig ellenállhatatlan leszel számomra.

Még mindig nem bírnám egyetlen epigrammában összefoglalni, mi az, hogy szerelem, szóltam. - Fele titok, fele meglepetés - mondta, s magához húzott.

Szerettem és azóta is hiányolom életjel-érintéseidet, azt, hogy valahányszor elmentél mellettem, megsimogattál valamimen, egyszerûen csak érzékeltetve: látod ám, hogy ott vagyok, engem látsz és nekem örülsz.

Az évek során oly bensőségessé, meghitté váltunk egymás számára, hogy ha néhány órára el kell válnunk, valósággal fájlaljuk a másik hiányát. Ez az érzés sokkal több, mint a szerelem.

Ha az ember folyton csak azon agyal, miképpen védhetné ki a rá leselkedő veszedelmet, mit egyen, igyon, kenjen ellenük, előbb-utóbb holtbiztosan magára idézi a nyavalyát.

Isteni adomány, hogy az elevenek nem halhatatlanok.