Vavyan Fable

A mûvészet élőlény. Neked kell követned az útmutatását, s nem fordítva! Ahol a közönség szabja meg, milyen legyen a mû, ott fejre áll a világ.

A mûvészet tükör (...)! Kissé persze másít, torzít, szépít, alakoskodik, igazít; felemel, letaszít. Ez azért van, mert nem irántad alázatos, hanem tárgya iránt. Épp ezért nem is téged szolgál.

Ha elhal benned az élet iránti érzéki szenvedély, az majdnem olyan, mintha magad is kimúlnál! Mi értelme annak, hogy kedvetlenül lézengj a világban?

Ezt mondják az igazi férfiak: élni tudnék érted!

Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!

Naná, hogy az emberek zabálják a mesét, amely rendelkezik egy plusz dimenzióval: a szabadságéval; ott még van kristálytiszta igazság, mi több, győzhet is.

A szerelmes csók stresszhatást vált ki a szervezetből. Felgyorsul a pulzus, nő a légzésszám, emelkedik a vérnyomás. Egy csók három perccel rövidíti meg az életet.

Nem vettem észre semmit, de semmit. A kezdeti hév olyan finoman, stresszmentesen ment át a későbbi szelíd együttlétbe, hogy fel sem fogtam. Azt hittem, ez a sora a kapcsolatnak. Nem hiányzott a lángolás, az őrület. Így volt jó, és nem csak kényelemből. Neki nem volt jó. Annyira rossz volt neki, hogy visszamenőleg is elrútított mindent. Amit én boldogságnak véltem, amely bár nem látványos, de melengető, azt ő posványnak nevezte.

Nem látványosan temetett; tulajdon testének szövetei között hantolt sírokat szeretőnek, barátnak; élőnek és holtnak.

Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy ne nyúljon a kályhához, mert megégeti magát, a gyerek hozzányúl a kályhához, és tényleg megégeti magát. Nos, nézetem szerint ezt mûveli a homo sapiens is, időtlen ideje.

Mi értelme a titokban maradó titoknak?

A mese spirituális felfedező út, és ennélfogva a legéletszerûbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.

Aki klisékben gondolkodik, csak azt meri érezni, ami tipikus.

A hatalom birtokában szörnyen nehéz megőrizni az arányérzéket, a mérsékletességet, na és persze az emberi méltóságot. Ugyanis a hatalom akkor sem a tied, ha úgy véled, megszerezted, mert mindig is ő tart a markában téged.

Ha furfangosan forgatod a szót, ha képes vagy érzelmi húrokon játszani, akkor szinte bárkit bármiről meggyőzhetsz. Tanulmányozd a politikusokat, többségük pontosan ugyanezt teszi.

Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk.

Rengetegen vagyunk, akik irtóztatóan dzsungeles, dögletes, gyötrelmes tév- és kerülőutakon bolyongunk, hogy aztán végül ugyanoda érkezzünk, már ha célba támolygunk egyáltalán, ahová mások nyílegyenesen, tánclépésben, némelyek diadalmenetben jutnak el.

Az ember általában önmagába zárkózik, és mert ráadásul siker-orientált világban élünk, jégcsákánnyal a nyúltagyunkban is vigyorognunk kell, nehogy gyengének higgyenek, mert akkor irány a Tajgetosz. A fejlődés okán a jövendő generációk már négy-öt könyékkel jönnek a világra, és wattal fogják mértékezni a mosolyukat, miként a mûvi fényt. Elkeserítő korban élünk, erénynek számít, ha valaki oly hazug, akár egy rossz reklámfilm.

Mit kellene röstellened azon, hogy negyven év után változatlanul bakfisos szenvedéllyel szereted szíved választottját? Hogy piti dolgokon begurulsz, hogy egy pici figyelmetlenség, hangyányi udvariatlanság úgy ki tud borítani, hogy a végletekig felhecceled magad? Hogy szereted az én tompa, süketecske, szórakozott, megvénült apámat? Légy büszke arra, hogy boldog vagy!

- Mellőzzük a nagy szavakat. - Mellőzük. Meddig maradhatok? - Míg az élet el nem választ.