Éppen ilyenkor a legjobb szakácskönyvet olvasni: amikor az ember rosszkedvû, fáradt, tehetetlen. Milyen könnyû felélénkülni attól, amit olvasunk: színek, ízek, illatok képződnek meg bennünk, többfogásos vacsorákat komponálunk képzeletben, máris a tenyerünkben érezzük a kelt tészta puháját, a sajtszeletelő kemény nyelét, a mézeskalácsforma hidegét vagy az ananász szúrósságát. Megkordul a gyomrunk, és egy idő után nem bírjuk tovább: felpattanunk, és kimegyünk a konyhába, hogy mi is kíváncsian kipróbáljuk a leginkább kedvünkre való recepteket. Így válik ehető örömmé a szakácskönyvek költészete.