Ugrás a tartalomra
A 21. századra is maradtak tabutémák, előítéletek, és ez nem jó. Ha mondjuk valahol Franciaországban egy kis faluban két-három párizsi család házat akar vásárolni, akkor biztos sokan lesznek, akiknek ez nem fog tetszeni, egyszerûen azért, mert attól félnek, hogy ezek a családok a különbözőségükkel, az eltérő életmódjukkal felforgatják majd az ő életüket is. Az "átlagember" alapvetően azt szeretné, hogy minden maradjon változatlan, úgy, ahogy most van. És csak a képzettebb, nyitottabb kisebbség kíváncsi a máshonnan érkezőkre, az idegenekre. Mostanában különösen aktuális lett ez a kérdés a messzi kontinensekről érkező menekültek miatt. Azt gondolom, hogy ha mindenáron ragaszkodunk a politikai korrektséghez, és nem merjük bevallani a félelmeinket, akkor nehezen fogunk megoldást találni a felmerülő problémákra.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkiben vannak előítéletek - aki azt állítja, hogy nincsenek, az titkolja -, és ez normális dolog. Jobb, ha látjuk, hogy az emberben természeténél fogva van egy távolságtartás, óvatosság, ambivalencia, néha félelem is az idegenekkel szemben. Jobb, ha tudjuk, hogy ez bennünk van, ez a természetes örökségünk. Jobb, ha tudjuk, hogy mire készüljünk, hogy hogyan tudjuk ezt megszüntetni tanulási folyamatokkal, szocializációs technikákkal. Ez a megoldás, nem struccpolitikával állítani azt, hogy az ember nem ilyen.
Bereczkei Tamás
-
Az előítélet gyakran úgy kezdődik, hogy bizonytalannak érezzük magunkat. Ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön, olyan emberek közelségét keressük, akik úgy néznek ki, úgy gondolkodnak, és úgy viselkednek, mint mi. (...) Holott bármely konvenció, bármely konfliktus, bármely háború mindkét oldalán csakis emberek állnak egymással szemben. A külső eltérésektől eltekintve mind ugyanazt akarjuk. Mindannyian békére, biztonságra vágyunk kívül és belül, és keressük a lehetőséget, hogy szeretetet adjunk és kapjunk.
Daniel Gottlieb
-
Az ember mindig az ismerőset keresi, az ismerősbe vágyik vissza, az adja neki a komfortot. A komfortos, az ismerős nem biztos, hogy jó neki, de akkor is azt keresi. Amikor ilyen gyorsan változik a világ, akkor az embert megijeszti az, hogy elveszíti az ismerős dolgokat, és ez az ijedtség, félelem, szorongás nagyon sok negatív érzelmet szül, és nem felejtetlenül segíti az egymás megértése felé való törekvést.
D. Tóth Kriszta
-
Mindig vannak káros közvélekedések, amelyeket azért nem veszünk észre, mert azokkal körülvéve élünk. Ilyen a melegek házasságának elutasítása, de a legszegényebbekről is egyre kevésbé gondolkodunk őszintén. Szerintem rossz irányba mozdult el a társadalom véleménystruktúrája ebben a témában. Szeretjük ugyanis azzal felmenteni magunkat, hogy azért a szegény is tehet arról, hogy nyomorog. Egy olyan országban, ahol a hét év alatti gyerekek majdnem fele mélyszegénységben él, a legrosszabb reakció azt mondani, hogy lényegében ők tehetnek róla.
Nyáry Krisztián
-
Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen.
-
Az előítéletesség és a szélsőségesen agresszív cselekedetekre való hajlam éppen akkor a legerősebb, amikor nincs személyes érintkezés "az idegennel", megteremtődik viszont a potenciális ellenség képe. Egyszerûen azért, mert ez tulajdonképpen egy projektív felület: minden negatív érzésemet, indulatomat, minden problémámat rá tudom vetíteni. Még egy viszonylag egészséges társadalomnak is - hát még egy megnyomorítottnak - szüksége van arra, hogy bûnbakot találjon. Ebből a szempontból a menekült ideális célpont, hiszen róla végképp semmit nem tudunk, tehát minden bennünk lévő dühöt rá tudunk vetíteni. Ebből egy "majdhogynem társadalmi konszenzus" alakulhat ki, hiszen mindnyájunknak vannak sérelmei, a menekültekkel szembeni utálatunk pedig olyan téma, amit meg lehet osztani másokkal.
-
Azt kell megérteni, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy réteg a világon, ami nagyon sok emberből áll. Sok-sok millió meg százmillió, milliárd emberből. Õk vannak a legtöbben, és nem igazán különböznek egymástól. Értem? Meglehetősen egyformák. Mindegy igaziból, hogy bankban dolgoznak, vagy autókat árulnak, vagy képviselők, vagy akármik, az a lényeg, hogy jól össze lehessen keverni őket. Ne értsük félre, nem ütődöttek, nincs ezeknek semmi bajuk! Pont ez a lényeg, mert ha lenne valami komolyabb bajuk, akkor már lenne valami érdekes bennük, az meg ide nem való. Ezek nem rosszabbak a többinél, hanem ők a többi. Mindenki hozzájuk képest valamilyen. Szép vagy gazdag vagy szegény vagy okos vagy veszélyes vagy gonosz vagy szexi vagy akármilyen. Tehát valamilyen. Jelzővel illethető. A szürkeségtől eltérő.
-
Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra egyértelmû a válasz: mindkettő. A többségi társadalom az elfogadást, a megértést, az esélyadást kell, hogy tanulja, a kisebbség pedig az önazonossága megtartása mellett a többségi együttélési szabályokhoz való alkalmazkodást.
-
Minden kultúra, minden kulturális nemzet meg akarja tartani magát, ez érthető, de ez idézi elő a túlnépesedést. Másrészt a mennyiséggel szorosan összefügg az életminőség. Én habozás nélkül egy ötmilliós, hajléktalanokat és nyomorgókat nem ismerő nemzetre szavaznék, a húszmilliós nyomorgóval szemben.
Csányi Vilmos
-
A migráció természetes a mai világban, hiszen a gazdagok és a szegények között óriási szakadék tátong. Az teszi a letelepült lakosság számára különösen ijesztővé e jelenséget, hogy visszafordíthatatlannak tûnik. Noha a legtöbb menekült előbb vagy utóbb szeretne visszatérni a hazájába.
Nick Thorpe