Ugrás a tartalomra
Az előítéletesség és a szélsőségesen agresszív cselekedetekre való hajlam éppen akkor a legerősebb, amikor nincs személyes érintkezés "az idegennel", megteremtődik viszont a potenciális ellenség képe. Egyszerûen azért, mert ez tulajdonképpen egy projektív felület: minden negatív érzésemet, indulatomat, minden problémámat rá tudom vetíteni. Még egy viszonylag egészséges társadalomnak is - hát még egy megnyomorítottnak - szüksége van arra, hogy bûnbakot találjon. Ebből a szempontból a menekült ideális célpont, hiszen róla végképp semmit nem tudunk, tehát minden bennünk lévő dühöt rá tudunk vetíteni. Ebből egy "majdhogynem társadalmi konszenzus" alakulhat ki, hiszen mindnyájunknak vannak sérelmei, a menekültekkel szembeni utálatunk pedig olyan téma, amit meg lehet osztani másokkal.
Kapcsolódó idézetek
-
Az előcsalogatott és felfûtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja.
Kálmán Olga
-
Az előítélet gyakran úgy kezdődik, hogy bizonytalannak érezzük magunkat. Ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön, olyan emberek közelségét keressük, akik úgy néznek ki, úgy gondolkodnak, és úgy viselkednek, mint mi. (...) Holott bármely konvenció, bármely konfliktus, bármely háború mindkét oldalán csakis emberek állnak egymással szemben. A külső eltérésektől eltekintve mind ugyanazt akarjuk. Mindannyian békére, biztonságra vágyunk kívül és belül, és keressük a lehetőséget, hogy szeretetet adjunk és kapjunk.
Daniel Gottlieb
-
Sokakkal megeshet - egyes emberekkel vagy egész népekkel is - hogy többé-kevésbé tudatosan minden idegent az ellenségüknek tekintenek. Ez a meggyőződés többnyire a lelkük mélyén rejtezik, mint valami lappangó fertőzés, csak véletlenül, ötletszerûen tör felszínre, nem pedig egy gondolatrendszer kiindulópontjaként. Amikor viszont felüti a fejét, amikor a megfogalmazhatatlan dogma egy szillogizmus premisszájává lesz, akkor a konklúzió a láger. Ez egy szigorú következetességgel végiggondolt világnézet eredménye: amíg a világnézet fönnmarad, számolnunk kell fenyegető következményeivel is.
-
Ha igaztalan támadást tapasztalunk, az, ha az elkövetőre gondolunk, táplálja a haragot és az agressziót. Empatikusabbá válunk, ha az áldozatra tereljük a figyelmünket, ami növeli az esélyét annak, hogy konstruktív irányba tudjuk terelni a haragunkat. Ekképpen ahelyett, hogy megpróbálnánk megbüntetni a kárt okozókat, nagyobb valószínûséggel segítünk a bántalmazottakon.
Adam Grant
-
A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bûnbakja lesz a szenvedésünknek.
-
A haragot és az agressziót olykor antiszociális érzelmekként jellemzik, pedig valójában nagyon is szociálisak. Ha egy város térképén feltüntetnénk, pontosan hol kiabálnak egymással, sértegetik egymást, csapkodják az ajtót és dobálnak porcelánt az emberek, akkor a pontok a családi otthonokban koncentrálódnának - nem az utcán, nem a stadionokban vagy a bevásárlóközpontokban, és nem is az iskolák udvarán, hanem a lakásokban. Valahányszor a rendőrségnek emberölési ügyet kell megoldania, az első gyanúsítottak mindig a családtagok, a szeretők és a közeli munkatársak. Mivel az agresszió célja a szociális kapcsolatok feltételeinek a meghatározása, jellemzően ezekben a kapcsolatokban jelentkezik.
Frans de Waal
-
A menekülthullám a világ legadaptívabb élő organizmusa. Azonnal reagál az új helyzetekre. Eddig is ezt tette. A kényelmes légkondicionált irodákban, helyesírás-ellenőrző szoftverek segítségével politikai akcióterveket írók, amikor két mondat megfogalmazása közben felpillantanak és végignéznek a Boulevard Charlemagne-on, elfelejtik, hogy ez az élő organizmus olyan emberekből áll, akiknek az életükön kívül semmi, de semmi veszítenivalójuk nincs. (...) Persze nincsenek azonnali és gyors megoldások, de minél később látnak neki, annál később érhetünk el a célig. Addig meg minden felépített kerítés, gigantikus menekülttáborról való ötletelés csak a szemfényvesztés része. Akinek nincs veszítenivalója, az kreatív, és ügyesebb, mint a lomha rendszerek.
-
Minél tovább élünk, annál inkább rádöbbenünk, hogy semmi sem adott. Ha kellően hosszú ideig élünk, szükségképpen menekültté válunk. Mindenki felfogná, hogy nemzeti hovatartozása hosszú távon semmit sem jelent. Mindenki átélné világnézetének aláásását és megcáfolását. Mindenki megértené végre, hogy az embert mindössze az határozza meg, hogy emberi lény.
Matt Haig
-
A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék.
Brené Brown
-
Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk, hajlamaik, politikai vagy vallási nézeteik alapján elítélők, vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a szabadság, annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk, mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés áhítatával tesszük.