A bátorság (...) sokszor nem ott jelenik meg, ahol az ember várná. Nincs csillogó ruhája, mégis nemesebb sok más tulajdonságnál.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben.
2. Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.
3. - Milyen színû a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színû a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe? - Az álmoknak? Azok alkonyszínûek. - Milyen színû az öröm? - Fényes, kis barátom. - És a magány? - A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. - És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színû a szeretet? - Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa. - Na és a szerelem? - A szerelem színe a telihold. - Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az ûrbe bámult. És könnyezett.
4. Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltûntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
5. Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.
6. Síromnál ne hullass könnyeket, nem én fekszem itt, nem haltam meg. Én vagyok a hûs nyári szellő, csillogó hó, folyóparton a kő. Ne gyászolj, töröld le könnyedet, nem haltam meg, e sír engem el nem temet.
7. Az vagy nekem, mint testnek a kenyér S tavaszi zápor fûszere a földnek; Lelkem miattad örök harcban él, Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg. William Shakespeare
8. Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt.
9. Amíg álmodunk, addig olyan, mintha valóságos lenne. Csak akkor vesszük észre, hogy valami furcsa volt, amikor felébredünk.
10. Egyszer volt, hol nem volt. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezek a mesék csak az álmaink. A tündérmesék nem válnak valóra. A valóság viharosabb, zavarosabb, ijesztőbb. A valóság sokkal érdekesebb, mint boldogan élni, míg meg nem halunk.
11. Én sem a múltamban, sem a jövőmben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel. (...) Mivel mindig csak az a pillanat létezik, amiben éppen él az ember. Paulo Coelho
12. A magányban, a betegségben, a zûrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.
13. A legnagyobb dolgok (...) a csendben történnek velünk. Müller Péter
14. A várakozás ott csal meg, ahol Legtöbbet ígér; s akkor sikerül, Mikor a remény csüggedésbe hül. William Shakespeare