A betegek különbözőek. Vannak köztük könnyû és nehéz esetek. (...) De kinek volt könnyû eset? (...) Az orvosnak, aki ép, erős, egészséges, s aki a mûtét után is egészséges marad. De annak, akinek lábát kell adnia az életéért, mindig nehéz az elhatározás. Egyik sem lehet biztos benne, mi könnyebb: elpusztulni vagy rokkantan élni tovább.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet nehéz. Ha elég sokáig élünk, akkor sajnos lesz olyan családtagunk, aki meghal, akit mi fogunk eltemetni. Lesznek fizikai fájdalmaink, és rendkívül nehéz, kihívásokkal teli helyzeteken kell átverekednünk magunkat. Ilyenkor lehet, hogy szét fogsz kicsit esni, vagy ki kell szállnod egy egészségtelen helyzetből, vagy akár szakértő segítséghez kell fordulnod. Ez teljesen rendben van.
2. Az orvosnak az a kötelessége, hogy a beteg segítségére siessen és meggyőzze, hogy fél lábbal is ragaszkodni kell az élethez. Hogy a rokkant lehet boldog, a halott soha.
3. Az orvosnak rengeteg betege van, közülük néhány fiatal és gyógyítható, mások meg öregek, és gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Ilyen az élet; az ember a születéstől a halál felé sodródik. Az orvos nem azonosulhat annyira a betegeivel, hogy szenvedjen miattuk. Az ügyvéd, az más. Viszonylag kevés ügyfele van. A legtöbb problémájuk megoldható, ha az ügyvéd pontosan tudja, mit kell tennie. Erle Stanley Gardner
4. Minden sebésznek halt már meg betege mûtét közben vagy után, noha nem követett el hibát. Ezt el kell viselni, és tovább kell lépni, mert ott vár a következő beteg, akit meg kell operálni. Egy kicsit olyan ez, mint annak a mozdonyvezetőnek az esete, aki elüt valakit a síneken, de semmit sem tehet ellene. A vonatnak tovább kell haladnia. Arnold Van de Laar
5. Az empátia a gyermekgyógyászatban a legkönnyebb - bármilyen orvosi problémáról is legyen szó, gyakorlatilag soha nem a beteg a hibás -, míg a felnőtt betegeknél általában ennek az ellenkezője igaz. (...) Az orvosi munka természetéből adódóan mindenki áldozat, függetlenül attól, hogy mit csinált a múltban. Az empátia nem mindig könnyû, de mindig fontos. Jonathan Reisman
6. Minket nem a páciens végső felépülése érdekel. Csak az érdekel, hogy élve kikerüljön innen, hogy majd másvalaki rehabilitálhassa. Egy bizonyos pontig törődünk az ujjakkal, kezekkel, karokkal és lábakkal, de néha feláldozunk egy lábat, hogy megmentsünk egy életet, ha a többi seb fontosabb. Sőt néha azért veszítünk el egy lábat, mert ha még egy órát elvesztegetünk a megmentésére, egy másik beteg a mûtét-előkészítőben meghal, mert túl későn kerül az asztalra. Ezt eleinte nehéz elfogadni.
7. Nem könnyû orvosnak lenni, de betegnek sokkal nehezebb.
8. Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyû. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz!
9. A beteg személyisége és életeseményei adják meg a végső formáját annak, ahogyan egy-egy betegség megjelenik, ahogyan reagálni fog erre, és amilyen kimenete lesz. Ha veszünk száz egészséges embert, akik pontosan ugyanolyan sérülést szenvedtek el, százféle reakciót fogunk kapni. Ezért az orvoslás is a maga nemében mûvészet.
10. Az egészséges emberek, önmagamat is ideszámítva, egyszerûen nem értik meg, milyen gyökeresen megváltozik minden, miután valakinél halálos betegséget állapítanak meg. Hogyan kapaszkodik a reménybe, bármilyen hamis, bármilyen csekélyke legyen is az, és mennyire vonakodik az orvosok legtöbbje attól, hogy megfossza a betegeit ettől a halvány reménysugártól. Henry Marsh