A bús felejtés diadalt arat az ember legszebb álmain s szerelmén s mit emlékünkbe könny és vér marat, fakul a Szín az évek sárga selymén.

Kapcsolódó idézetek

1. A keserûség, a bánat szétfolyó felhők az emlékezet egén; egyik-másik még nagysokára is megremegtet, szemünkbe lopja régen eltagadott vagy éjjelre tartogatott könnyûinket. Az öröm ragyogó sugár, mely a könnyeken milliószor áttörve megsokasodik s visszavetődik a legkésőbbi aggkor napjaira. Gaál Mózes
2. Tûnnek az öröm' napjai, 'S bús ködbe borúl életünk, Sírunk sohajtunk utánok De semmit viszsza nem nyerhetünk. Fáy András
3. Az élet színe, illata is elvesz, Ha álmunk elveszett. Ábrándok tartják örök ifjúságban Az érző szíveket. Komócsy József
4. Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva, s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt, benne szívig hasít üdvünknek távozása, szó, mit el nem takar, csak ami már örök. Alphonse de Lamartine
5. Az álmok közt az élet olykor játék, A valóságból nincs több ébredés, A könnyek közt az érzés folyton fájó, Csalódásból út a menny felé.
6. Tudom, mi bántja a szívedet, Add nekem most a könnyedet, Az álom lassan véget ér, A remény mindig megmarad, A lelkedben él, S mi emlékszünk majd rád, Ne félj!
7. A könnyek sokkal jobban odaforrasztják az embert sorsának valamely állomásához, mint a boldogan eltöltött évek. Zilahy Lajos
8. Mit ér a könny s mit ér az ember, ha úgyis meg kell halni egyszer, s elvész a szó és nem marad csak egy tenyérnyi hely a föld alatt, rothadó hús, szétfoszló csont: Voltam. Éltem. Meghaltam. Pont. Wass Albert
9. S könnyek fakadnak szemeimből, Kicsordulnak, patakzanak; Ajkamra jőnek, egyre jőnek, Kitörnek a panaszszavak. S mikorra szívem összeroskad, Mikorra könnyem mind kihull: Többé nem érzek semmit - semmit Az élet fájdalmaibul.
10. Hervadva húll már a levél a fáról, És elszállt a virágok illata: Igy tûn el az öröm, csak múlt bujáról Meg nem feledkezik a szív soha. Eötvös József