A gyermek- és fiatalkori betegségek hetei, hónapjai varázslatos időszakok az ember életében. A külvilág zajai, az udvaréi, a kertéi vagy az utcáéi csak tompa zajként hatoltak be a betegszobába. Odabent azoknak a történeteknek és szereplőknek a világa burjánzik, amikről, illetve akikről a beteg olvasott. A láz, amely lerontja az érzékelést, és megélénkíti a képzeletet, újszerû, egyszerre ismerős és idegen helyiséggé változtatja a betegszobát; torz ábrázatú szörnyek rajzolódnak ki a függöny és a tapéta mintáiból, hegyekké, épületekké vagy hajókká tornyozódnak a székek, az asztalok, a polcok és a szekrény, egyszerre elérhető közelségben és nagy messzeségben. A hosszú éjszakai órákon a toronyóra ütései, a néha-néha elhaladó autók zúgása és fényszóróiknak a falakon megjelenő visszfénye jut el a beteghez. Vannak alvás nélküli, de nem álmatlan órák, nem a hiány, hanem a teljesség órái. Vágyak, emlékek, szorongások, örömök rendeződnek labirintussá, amelyben elvész és eligazodik és megint elvész a beteg. Vannak órák, amelyekben minden lehetséges, a jó éppúgy, mint a rossz. Mindez alábbhagy, ha a beteg jobban érzi magát. De ha a betegség elég sokáig tart, akkor a betegszoba átitatódik, és a lábadozó, akinek már láza sincs, eltéved a labirintusban.