Ugrás a tartalomra
A gyermeki agy kész aknamező, amelyen aknák később felrobbanhatnak, ha túl nagy a nyomás. Az egész az iskolában kezdődik, ahol a tanulóknak akkor is teljesíteniük kell, ha egyáltalán nem érdekli őket az adott tantárgy.
Kapcsolódó idézetek
-
Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli.
Csányi Vilmos
-
Az emberi agy, főleg a gyermeké, lágy viasz, amely befogad minden hatást, amelyet gyakorolnak rá: a nevelés készen ad neki csaknem minden véleményt, olyan korban, amikor még képtelen önmaga ítéletet alkotni.
Jean Meslier
-
A gyermekek természetüknél fogva kíváncsiak, lelkesednek a tanulásért, hajlamosak a pillanatban élni, és rendkívüli módon figyelmesek tudnak lenni. De ahogyan a felnőttek, a gyerekek is gyakran túlterheltek. Fáradtak, elkalandozik a figyelmük és nyugtalanok. Sok gyermek túl sok mindent csinál, és nincs ideje "csak úgy lenni". Gyorsan felnőnek. Megesik, hogy egy tucat labdával kell egyszerre zsonglőrködniük: kezelni kell a kapcsolataikat és az érzelmeiket, otthon és az iskolában is. Mindemellett tanulniuk is kell, ami egy idő után túl sok. Mindig úgy tûnik, hogy állandóan bekapcsolt állapotban vannak, na de hol van a szünetgomb?
Eline Snel
-
A matematikai intuíció lángja éppen hogy pislákol a gyermek agyában. Meg kell erősíteni és fenn kell tartani, hogy fénye minden számtani tevékenységre rávetülhessen.
Stanislas Dehaene
-
Egy gyerek felér egy teljes munkaidős állással. Amikor csecsemők, alig várjuk, hogy önállók legyenek, azért aggódunk, nehogy valamit félrenyeljenek, vagy orra essenek. Amikor óvodások, azért aggódunk, mert nincsenek állandóan a szemünk előtt, és mi lesz, ha leesnek a hintáról, vagy ha a védőnő szerint nem fejlődnek megfelelően. Amikor elkezdik az iskolát, azért aggódunk, hogy lemaradnak a tananyaggal, vagy hogy barátok nélkül maradnak, jön a házi feladat és a lovaglás, a kézilabda és a pizsamapartik. Amikor felső tagozatosak lesznek, és még több barát veszi őket körül, jönnek a bulik és a konfliktusok, a fogadóórák és az ide-oda furikázások. Aggódunk az alkohol és a drogok miatt, hogy rossz társaságba keverednek, mígnem a tinédzserkor százkilencven kilométer per órás sebességgel elszáll, akár egy szappanopera. A gyerek hirtelen felnő, és az ember abba a hitbe ringatja magát, hogy mostantól egyszer és mindenkorra felhagyhat az aggódással.
Mattias Edvardsson
-
Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen.
Jannah Loontjens
-
A szülők is idegesek, és nem tudják már, mire való volna az iskola. Azt várják tőle, hogy a kész tudásanyagot a gyerek fejébe beletegyék, amivel majd bejut az egyetemre. Holott minden gyereket arra kellene megtanítani, hogy a saját helyzetéből, tehetségéből kiindulva, gondolkodni tanuljon meg.
Jelenits István
-
A gyerekek kielégíthetetlen étvággyal szívják magukba a tudást. Minden érdekli őket, a lényeg, hogy elegendő ingert kapjanak. Aztán elkezdenek iskolába járni. És az érdemjegyek megölik a kíváncsiságot. Az osztályozásnál gyorsabban semmi sem oltja ki az érdeklődést.
Ruby Wax
-
Amikor célt tûzünk ki magunk elé, általában van egy kezdetleges cselekvési tervünk, és a legtöbben meg is állunk itt. Megvan a cél, megvan a terv; már csak végre kell hajtanunk, igaz? Bizonyos értelemben igen. Amit viszont sokan alábecsülnek a végrehajtással kapcsolatban, hogy az agyunk milyen ellenállást fejt ki, ha a céljaink elérése érdekében túl kell lépnünk a komfortzónánkon. Ha mentálisan felkészületlenek vagyunk a cél követéséhez - függetlenül attól, hogy milyen bombabiztos is a terv -, az azzal fenyeget, hogy az agyunk addig szabotálja a küldetést, amíg ellehetetleníti az.
Julia Ravey
-
A gyermek, ha túljutott az ábécéskönyvön, azt hiszi, hogy tud olvasni, hiszen kibetûzi az üzletek cégtábláit, az újságok címeit és minden szót, minden mondatot, ami a szeme elé kerül. Azt képzeli, ha elmenne egy könyvtárba, fel tudná fogni az ott sorakozó könyvek értelmét. De ha megpróbálná elolvasni őket, hamarosan rájönne, hogy a "mechanikus olvasás" semmit sem ér, otthagyná a könyvtárat, és visszamenne az iskolába.
Maria Montessori