A haja fehér volt, mint a kertben nyíló rózsák. Keze keskeny és hosszú, megjelenése királynői. Tágra nyílt szemmel meredtem rá. Egy pillanatra azt hittem, kőből van, mert válasz helyett csak állt némán és mozdulatlanul, mint egy szobor.

Kapcsolódó idézetek

1. Tökéletes arcvonások, ropogósan göndörödő aranyszőke haj, magas, csodálatos formájú alak! És úgy járt, ahogyan istennőhöz illik, megerőltetés nélkül, mint aki úszik, és csak jött, egyre közelebb. Egy pompás, lélegzetelállítóan szépséges lány! Agatha Christie
2. Gyönyörût láttam, édeset, elképzeltem egy gyenge rózsát. Elbámészkodtam s rám esett, mint nagy darab kő, a valóság. József Attila
3. Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig. Ivan Szergejevics Turgenyev
4. Mikor először tûnt elém, drága volt, mint egy tünemény, kit azért küldött életem, hogy egy perc dísze ő legyen. Szeme mint alkony csillaga; s az alkony hozzá a haja: csak ennyi benne az, ami nem májusi és hajnali. Vidám kép, édes könnyûség: meglep, megállít és kísért. William Wordsworth
5. A csókja hideg volt, mint a jeges márvány. Haja gőgös szőke, szeme meg se rebben. Mikor csókot kértem előtte megállván, Hideg hervadt rózsa illatát éreztem. Jovan Ducic
6. Megint benne voltak a drótok és csövek. Az üvegdoboz lecsukva. Nem mozgott. Fehérbe burkolva feküdt. Pihés volt a haja, egyenes szálú, sötét. Szerettem volna megérinteni, megérinteni a bőrét, érezni az ujjaimmal, milyen puha. A két kis keze szorosan ökölbe szorítva feküdt kétoldalt a feje mellett. Nem szóltunk semmit. Hallottam a saját lélegzetem, a szüleim szapora, ijedt lélegzetvételét mellettem. Hallottam, ahogy visszaszippantják a könnyeiket. Figyeltem. Erősen figyeltem, és a zajokon át egyszer csak meghallottam a kicsit, lélegzete finom, távoli sípolását, mintha másik világról jönne. Erősebben figyeltem, míg azt nem hittem, a szívverését hallom. Azt mondtam magamnak, ha elég erősen figyelem a légzését, vigyázok a szívdobbanásaira, nem hal meg. David Almond
7. Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.
8. Most látta, hogy utolsó, fél év előtti találkozásuk óta a lány hogy megváltozott. Leomló, dús hajával a gyertya lángja előtt olyan volt, mintha arany ködben úszna, sokkal szebb, mint amilyennek valaha is látta, sokkal szebb, mint bármelyik nő, akit valaha is látott; mint bármelyik istennő, vagy egy démon. Hogyan lehetséges, hogy oly régóta ismeri, (...) és mégis, eddig a percig nem tudta, hogy ő a legszebb nő a világon, és egyedül csak ő teheti boldoggá? Ez a lelkiállapot körülbelül egy percig tartott, aztán rádöbbent, hogy mindig is tudta. Karen Blixen
9. Felém fordította az arcát. Mosolygott, a szája keskeny résre nyílt, megcsillant a fogsora, rám függesztette kerekre nyílt szemét. (...) Sosem fogom elfelejteni, hogyan hajolt aztán felém, hogyan lett kifejezővé az arca, hogyan lepte el a lágyság, a gyöngédség és a felfénylő csend, mintha kivirágzott volna - sosem felejtem el, hogyan csillant felém az ajka, hogyan közeledett a szeme az enyémhez, hogyan nézett rám kérdőn, komolyan, tágra nyíltan és csillogón, és hogyan hunyta le aztán a szempilláit, mintha megadná magát. Erich Maria Remarque
10. Olyan valaki volt, akit a férfiak szerettek volna magukhoz ölelni, a nők megcsodálni, a gyerekek pedig imádattal nézni. Olyan anyagból gyúrták, mint az álombeli hercegnőket.