Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (...) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak. (...) Háláért tenni jót, uzsorástól is kitelik. Mert ki tettéért valamit kíván, nem csuda, ha annak mértékét is meghatározza, s tettére tetszés szerint tesz kamatot. Az ily tevő, legtöbbször csak hálátlant csinál, s később bûnösnek hiszi maga iránt az emberiséget, s annak gyûlölésére szívét teljes joggal véli felhatalmazottnak.

Kölcsey Ferenc
🌱 Bölcsesség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem kell hálát követel­nünk, mert ezáltal jótéteményeink gyakran nyomasztókká lesznek. Aki számítva tesz jót, várva, sőt követelve tettének jutalmát, az jótéteményeivel uzsoráskodik, s ezeket önmaga fosztja meg a neme­sebb jellegtől. Deák Ferenc
  2. Mások hálája nem attól függ, hogy ön mennyit ad nekik, egyedül a magatartásuk függvénye, tehát az ő dolguk. Ezért nem szabad hálát követelnünk vagy kikényszerítenünk, inkább nekünk magunknak kell hálásnak lennünk - a látszólag hálátlan embereknek is, akik körülvesznek minket. Sőt, leginkább nekik kell hálát mutatnunk, számukra kell példaképpé válnunk.
  3. Ha valakivel jót tettél, felejtsd el, s ne számíts viszonzásra, sőt még hálára se. A hálátlanság is kevésbé fog bántani, ha hálára nem is számítottál, midőn pedig nem várt hálával viszonozzák jótéteményedet, kétszeresen jól fog esni szívednek. Deák Ferenc
  4. A hálaérzet az istenség megnyilvánulása. Ezért oly ritka. Hálátlansággal jóval gyakrabban találkozunk. "Nem azért örülök, mert a jót jóval viszonozhatom, hanem azért, mert ebben a percben Istennel beszélgetek." Jurij Trifonov
  5. Nem attól lesz valaki hálás, hogy sok van neki, hanem attól, hogy képes értékelni. (...) A hála nem a körülményeink eredménye, hanem annak, hogy észrevesszük és értékeljük, amink van.
  6. A hála érzését nem lehet kierőszakolni: lesznek olyan alkalmak, amikor tudjuk, hogy hálásnak kellene lennünk, és ennek talán még hangot is adunk, de legbelül mégsem vagyunk igazán hálásak. Ilyenkor a hála kimutatása némileg hamissá válik, és lemaradunk erről a csodás érzésről, miközben talán abban reménykedünk, hogy ha majd egyszer végre kialakul bennünk ez a nemes érzés, akkor többé nem kell megjátszanunk magunkat, és valódi hála fog eltölteni minket. A természeti világ a maga gyönyörûségével a hála egyik legnagyobb forrása és ösztönzője - persze csak akkor, ha tudatosan nyitunk az általa felkínált lehetőségek felé.
  7. A jótétemények majdnem mindig hálátlanokat teremtenek, ritkán barátokat; de ez ne legyen akadály: mindig jót kell tenni, ahol csak lehet. Krisztina svéd királynő
  8. A hála gyakorlása apró, gyakran egymástól független helyzetekben történik. A mindennapi élet leghétköznapibb pillanatai végtelen örömöt adhatnak, ha az ember elmerül bennük: egy séta valakivel, akit szeretsz, összebújni a macskáddal vagy a kutyáddal, az első korty a kávédból ébredés után vagy a gyereked kacagása. Mind varázslatos pillanat, ahogy örömödet lelheted abban is, ha magadban elmerülsz valami érdekesben. És ha ezeket a pillanatokat átélve és hálát adva értük az életnek rögtön a jeges rémület a következő gondolatod, hogy de mikor lesz ennek vége, akkor vedd észre magad. Ha tisztában vagy azzal, tudatos, amit érzel, máris beljebb kerültél. Ez a leghatásosabb fegyverek egyike. Andrea Owen
  9. Többet kapsz abból, amire vágysz, ha előbb elajándékozol valamennyit abból, amid van. (...) Ha egy mosolyra vágysz, előbb ajándékozz egy mosolyt másnak! Ha szeretnél egy kis jóindulatot, előbb adj te is egy kis jóindulatot! Amikor segítesz az embereknek, az emberek is segítenek neked. Andrew Matthews
  10. A jó tettek magukban hordozzák saját jutalmukat. De bármilyen hülyeségnek is hangzik, így igaz. Az ember tényleg nem feltétlenül a jutalom reményében cselekszi azt, amit jónak gondol, hanem azért, mert nincs más lehetősége. Pósa Zoltán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat