Ugrás a tartalomra
A házasság két ellentétes ember szövetsége: az egyik mindig elfeledkezik a születésnapokról, a másik sosem.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság arra való, hogy két ember olyan problémákon őrlődjön, amelyek fel sem merülnének, ha egyedül volnának.
-
A házasság olyan, mint a háború. Egy idő múlva senki sem tudja megállapítani, ki volt a győztes és ki a legyőzött.
Farkas Imre
-
A házasság az a kapcsolat, amely a leginkább rákényszerít bennünket annak a felismerésére, hogy egyénként sohasem lehetünk teljesek, mert mindig hiányzik belőlünk valami, mégpedig a jobbik felünk.
-
A házasság két szerető szívnek arra való egyesülése, hogy elébb megunják, majd meggyûlöljék s végezetre agyonkínozzák egymást. A cél nem mindig ez, az eredmény majd mindig.
Ignotus
-
A házasság olyan, mint az olló, melynek szárai elválaszthatatlanok egymástól. Ezek gyakran ellentétes irányban mozognak, de pórul jár, aki közéjük próbál állni.
-
A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő.
Gárdonyi Géza
-
A házasság úgy szétválasztja az embereket, mintha szakadék tátongana közöttük.
Ninon de Lenclos
-
A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást.
Robert Louis Stevenson
-
A házasságnak biztos alapja a kölcsönös félreismerés.
Oscar Wilde
-
A házasság (...) két ember megállapodása, pontosabban mindenkinek az egyéni megállapodása saját magával, hogy szeretne hûséges lenni.