Ugrás a tartalomra
A jó olykor elhiszi, hogy a benne mûködő önérték nem szorul segítségre, mert a gonosz nem talál fogást rajta, ezért előbb-utóbb elkotródik. Magától. Ha ebbéli hitében sokáig ringatja magát, akkor máris vesztett, mert a jóként piacra dobott akármi gyakorta silány és romlott, és fogyasztója is "azzá lesz, amit eszik". Önteltségében hiába képzel magáról akármit!
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt.
Carl Gustav Jung
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
A jó veszít. A jó mindig veszít, mert ő tisztességesen játszik. A gonosz nem. Õ gonosz.
-
Az ember önző, s az a kiindulási alapja, hogy bármi, amit tesz, gondol és mond, az jó. Szerintem ezt mindenki így érzi, csak talán nem vallja be.
Lang Györgyi
-
Az ember szívesen elteszi magának, amit kap. Az enyém! Pedig nem csak a tiéd. Örülhetsz, neki, boldog lehetsz tőle, arcod sugározhat, és vidáman ébredhetsz, de ha ezt az adományt nem osztod széjjel, garantáltan el fogod veszteni.
Müller Péter
-
Ha azt tartod, hogy elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, hogy nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.
Lafayette Ron Hubbard
-
Az ember fut, fárad, hiában; ha mai szerencséjét holnap elveszti: újra remél és csalódik. A jelen mindig rossz, tehát jövőtől vár; de az is csak olyan, mikor jelenné lesz, s a koporsó szélén veszi észre aztán, hogy megcsalta magát.
Kuthy Lajos
-
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer.
Robert Merle
-
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
Marilyn Monroe
-
Ha az ember kilép önmagából, az nem mindig jó. Ha magasztosabb érzéseinél az ember rögtön azt kutatja: te, ezt most miért teszed, az biztosan nagy veszteség.
Simonyi Károly