A költészet néha olyan torony, ahonnan indokolatlanul elszállsz, máskor némán dőlsz hátra a padon, mint katica alatt a gyenge fûszál, szeretők alatt lopott alkalom. Előtted már bizonytalanul ott áll a vers, szinte teljesen meztelen, s leül melléd, persze, ha engeded.

Kapcsolódó idézetek

1. Szigorúan nézve a vers a fölösleg az életedben, de enélkül nem lennél ember. A sok muszáj, kell, lótás-futás közt egy kis pihenés. Csodálkozás az életen. Egy fûszálon. A szerelmen.
2. Elengedni békében, aki menni készülődik, erőt kívánó tudás. Vagy tett? Ki tudja. De elviselni, hogy üres az ágy, hogy nem tudod már felültetni... Hogy nem kell senkinek a tálcán a kávé. (...) Hirtelen szabad vagy. Most már csak ezt kell elviselni. Ezt a rád zuhanó, nagy, üres szabadságot. Schäffer Erzsébet
3. Mi a tûzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben,... S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet! Arany János
4. A költészet olyan, mint a szenvedély - nem kell szépnek lennie; az a jó, ha letaglózó és nyers.
5. Egyedül vagy, érteni szeretnéd, Keresed magad, de nem találod rég. Árnyékban ülsz, hatalmas falak alatt, Döntsd le a falat, döntsd le a falat, A versből mindig szeretet fakad. Bonanza Banzai
6. A költészetben van egy pillanat, amikor az ember egy szempillantásra meglát egy másik világot. És azt is észreveszi ugyanakkor, hogy minden csupán árnyéka annak a másik, valódi világnak. Jaroslaw Iwaszkiewicz
7. Van egy pillanat, amikor az ember érzi, hogy ha bármit megmozdít - akár hozzátesz, akár elvesz -, az a szövegen csak ronthat. Nincs tovább. (...) Amikor az alkotó megtorpan, a vers feléled. Attól fogva létezik, mint független és idegen valami. Mint vers.
8. Miként ha álomba boruló nyírfaág, kezed hanyatlóban, és külön párna vár, de ettől még nem vagy teljesen más világ, hiába nem tudok beszélni most veled, elhallgat a vers is, álmosan, nélküled. Jász Attila
9. A szerelem meg közben tombolt bennem, tudod, hogy van ilyenkor. Mint az áradó folyam. Ha szabad folyást kap: szépen lecsendesül, lefolyik az ár. Ha gát zárja el, vagy keskeny völgybe szorul: bőgve tajtékzik, és az eget ostromolja. Bárány Tamás
10. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály