A (...) különös ringás, lassan vitte őket a csók elemében, egészen úgy, mint a tenger, melynek ringatása egyszerre bölcsődal és veszély, egyszerre végzet és kaland. S mint aki leszédült a valóság partjairól, s csodálkozva észleli, hogy az új elemben, a végzet ismeretlen elemében is tud élni és mozogni, s talán nem is olyan rossz ilyen lassú ringással eltávolodni a parttól, elveszteni minden kapcsolatot a valósággal, s lassan haladni, akarat és szándék nélkül a megsemmisülés felé.

Kapcsolódó idézetek

1. Általában hajlamosak az életek, mint hajók a háborgó tengeren, ide-oda dobálódni. (...) Elindul valamerre az ember, félúton megtorpan hirtelen, fordul erre-arra, majd tovasodródik. Nem tudjuk, merre megyünk - elkerülhetetlen hát, hogy egészen máshol kössünk ki a végén, mint amerre elindultunk. Paul Auster
2. Olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak két ember kerülhet - és rejtélyes módon olykor mégis minden elsötétült és gyötrelmessé vált. (...) Nem tudtam kilépni a lét hullámköreiből, amelyek bennünk és körülöttünk gyûrûznek, amelyek ránk kényszerítik a maguk törvényeit, (...) a villanó érzéki csalódást: a birtoklás és az elveszítés egyidejû egymásba torkollását. Erich Maria Remarque
3. Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörûségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink. Vavyan Fable
4. A lelkében élő mély érzések tették ellenállóvá. De a szélroham, ha kimerült a horizont egyik oldalán, a másik oldalról támad, s a végzet, akár a természet, néha kitör. Az első roham megingat, a második kidönt. Victor Hugo
5. Az életünk és minden cselekedetünk (...) csónak, a tenger pedig az univerzum. Néha csendes, és a barátunknak tûnik, aki örömet és megnyugvást hoz. És néha... néha viharos, és felboríthatja a csónakot, összetörve és elnyelve minket. Azt jelenti, hogy aprók vagyunk, és a hullámait nem tudjuk meglovagolni, sem pedig uralni. Néha csak abban bízhatunk, hogy a vihar kegyes lesz hozzánk.
6. A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyûlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínû világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerû megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét. Joseph Conrad
7. Néha már gondoltam arra, hogy talán a barátság is hasonló kötés, mint az ikrek végzetes összetartozása. A hajlamnak, rokonszenvnek, ízlésnek, mûveltségnek, indulatnak különös azonossága összekötöz két embert ugyanabba a végzetbe. S hasztalan csinál az egyik bármit a másik ellen, mégis közös a sorsuk. S hiába menekül egyik a másik elől, mégis tudnak egymásról minden lényegeset. S hiába választ egyik új barátot vagy szeretőt, a másik titkos, íratlan engedélye nélkül nem tud szabadulni ebből a közösségből. Márai Sándor
8. A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, (...) elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást? William Somerset Maugham
9. A szerelemről megtudtam, hogy van egyfajta új árnyalata számomra, valami, amit eddig nem ismertem, ami érdekesebb, mint a kaland, izgalmasabb, mint a szöktetés a szerájból. Ez a valami a gyöngédség. Márai Sándor
10. A kettősség érdekelt, (...) a hirtelen és megdöbbentő felismerés, hogy valami még az, ami és mégis már nem az, ami. Ilyen szituációt a mindennapok csőstül kínálnak. A pillanat, amikor a barátság megszakad, a megfogható perc, mikor a gyermek belelát a sexus erdejébe, a szerelem keletkezésének madárhangolása, a színek átmenetei egymásba, az elhangzó hang semmibe kondulása. Az álomból ébredésre ocsúdás s az ébrenlétből álomba merülés. Ahogy az egyik embernek vadászhajlamai vannak, én inkább a halászó típusba tartozom, ülök a köveken, és befogadom a pillanatot. Károlyi Amy