Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Konspirációs nemzeti eredetmítoszok nem csak Magyarországon vannak és terjednek. Minél kisebb egy ország, és minél kevésbé érzi tényleges befolyását, annál inkább keresi az ilyen mítoszok nyugalmát. Így válik az összeesküvés-elméleti eredetmítosz a pszichológiai és politikai kompenzáció eszközévé: minél kisebbnek és jelentéktelenebbnek érzi magát egy ország, annál dicsőbb múltat próbál teremteni magának.

Krekó Péter
🦁 Bátorság próbája 📏 Fegyelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A legendák nemzetközi nyomai ugyan növelhetnék az emberiség összetartozásának ősi hagyományait, érzését, azonban gyakran épp ellenkezőképpen, a másság, különbség bizonygatására használatosak! A mitológia ezekben a gyakori esetekben nacionalista célokra eltulajdonított hagyománnyá válik, annak bizonyítására, hogy az egyik közösség különb, mint a többi, a másik, sőt akár területi követelések alapja is lehetett. A mitológia tehát nagyon is köztünk él a világban, szórakoztatástól a vértelen politizáláson át a véres terrorig.
  2. Mítoszok folyamatosan születnek, természetesen, vagy mesterségesen. Sokféle mítosz jön létre a családitól az iskolai közösségig, foglalkozási legendák, hőstettek megtörtént vagy kitalált, sőt céltudatos tévútra vezetési céllal.
  3. Kis hazánkban napról-napra viccesebb az élet, A történelem minősít országot és népet. Pénz talán még akad, csak sütnivaló nincsen, Aki tudott valamit, már elmenekült innen.
  4. A konspirációs teóriák sokszor a gyûlölet, a diszkrimináció és a másik csoporttal szembeni ellenséges vagy akár erőszakos viselkedés racionalizálásának eszközei is. A külső, fenyegető csoporttal szembeni fellépés ugyanis nem erőszak, hanem jogos önvédelem. Krekó Péter
  5. A nemzetek és népcsoportok közös álmokat, ősképeket, vallást, nyelvet, irodalmat, kultúrát teremtenek, s némelyikük abba a tévedésbe esik, hogy az övé magasabb rendû, mint a másé. S a téveszménél is nagyobb baj, ha az övét akarja a máséra ráerőszakolni. Polgár Ernő
  6. Sok tévedés, sok legenda, sok együgyû mítosz van; a jó vadember mítosza, a megváltó partizán várásának mítosza, vagyis az a mítosz, hogy problémáink megoldását nem a magunk alkotta forradalomban találjuk meg, ki-ki a saját országában, hanem valahol messze, lehetőleg minél messzebb. Hans Magnus Enzensberger
  7. A hatalmi konglomerátumok elnyomják a helyi érdekeket, cserébe védelmet nyújtanak egy másik hatalom ellenében. A nemzetállam ideája a legjobb eszköz az ellenségkép létrehozásához. Erőss Zsolt
  8. Minél inkább visszamegyünk időben a történelemben, az annál inkább fikció. Rengeteg verzióval és elmélettel találkozunk, a nagy részük találgatás. Cserna-Szabó András
  9. Nem a ráció számít. Ráció szerint már rég elpusztultunk volna. Akik Magyarországon logikusan gondolkoztak, mindig kétségbeestek. Itt a remény a reménytelenségben van. Abban, hogy a végső órákon, amikor a nemzet sorsán őrködő riadtan takarja fel szemét, amint örvény felé közeledünk - hirtelen titkos erőtartalékok nyílnak fel a lélekben. Erőtartalékok, amelyek túl vannak minden ésszel, akarattal elérthető dolgok határán; erők, amelyek kegyelemszerûen jönnek, amikor már mindenről le kell mondanunk. Szerb Antal
  10. A tudomány emberei sokszor szeretnek azzal érvelni, hogy a nacionalizmus "hamis konstrukció", mivel "képzelt közösségeken" alapul - az emberek nemzeti identitásukhoz kapcsolódó érzelmeiben azonban semmi hamis nincs, a "képzelt" pedig nem jelenti azt, hogy valami nem létezik. Tim Marshall
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat