Ugrás a tartalomra
A legrosszabb, amit a többiekről elmondhatunk, hogy függünk tőlük. Hogy a tetteik befolyásolják az életünket. Nemcsak azoknak a tettei, akiket mi választunk, akiket kedvelünk, hanem mindenkié: az idiótáké is. A tiétek, akik előttünk álltok a sorban, akik nem tudtok autót vezetni, akik rémes sorozatokat néztek, túl hangosan beszélgettek az étteremben, akiknek a gyerekei megfertőzik a mi gyerekeinket az óvodában. Akik ferdén parkoltok, lenyúljátok a munkánkat, és rossz pártra szavaztok. Ti is befolyással vagytok az életünkre, minden egyes másodpercben. Atyaég, de utálunk titeket ezért!
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs annál rosszabb, mint amikor tehetetlenül vagyunk kénytelenek végignézni, ahogy gyermekeink esztelenséget követnek el, és jóvátehetetlen hibákat vétenek, megkeserítve ezzel nem csak saját, de mások életét is.
Ashley Carrigan
-
A szülőket (...) cseppet sem a józan ész vezérli. Egyszemélyes ítélőszékként döntenek a sorsunk felett egész gyerekkorunkban, és olybá tûnik, mintha a legkisebb vétségért is egyből életfogytiglani büntetést rónának ki.
Trevor Noah
-
Ha valóban létezik Isten, aki a világot kormányozza, vagy teljesen ostobának, vagy szadistának kell lennie. Vagy ami még valószínûbb: mi, akik olyan nagyon fontosnak érezzük magunkat, az Õ szemében nem vagyunk többek, mint jól idomított kis egerek, amelyeket egész életükben nevetséges és megalázó mutatványokra kényszerít. Aki pedig nem akar a többiekkel játszani, azt eltapossa, akár egy nyomorult férget.
-
Mi, gyerekek túl sokáig tûrtük a csitítást, a hazudozást, a sarokba állítást. És mindezt minek? Hogy mi is beálljunk a sorba, mint ti. Hogy ne legyenek elképzeléseink, vagy ha mégis lennének, ne legyenek komolyan véve. Ránk akarjátok erőszakolni a terheiteket, amikor mi semmi mást nem kérünk, csak szabadságot. Hagyjatok minket beszélni, mert ha most nem teszitek, idővel mi is ugyanolyan vigasztalhatatlanná válunk, mint ti.
Borda Réka
-
Miért rosszindulatúak az emberek egymással? Miért negatívak? Ez társadalmi szinten rettenetesen kártékony. (...) Majdnem mindenki, akivel beszélek, utálja a politikusokat, a hivatalokat, az államot, az intézményeket. Mindenki mindenkiről hazugságot tételez fel, gyanakvás van, mindenki azt hiszi, hogy akkor okos, ha rájön arra, hogy a másik hogy akarja őt átverni.
Feldmár András
-
A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem mûködnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.
Robin Sharma
-
Az életünk előre meg van tervezve, egészen a legapróbb részletekig: megszületünk, tanulunk, egyetemre megyünk, keresünk egy férjet, hozzámegyünk - akkor is, ha a világ legrosszabb férje, nehogy azt mondják a többiek, hogy nem kellünk senkinek -, aztán gyerekeket szülünk, megöregszünk, és esténként kiülünk egy székre a ház elé, hogy nézzük az arra járókat, miközben úgy teszünk, mintha mindent tudnánk az életről, de egy pillanatra sem tudjuk elhallgattatni a szívünk hangját, amely azt ismételgeti: kipróbálhatnál valami mást is.
Paulo Coelho
-
Még a felettünk hatalommal bírók is gyengék. Szarnak, véreznek, és amiatt aggódnak, hogy a gyerekeik talán már nem szeretik őket. Szégyellik az ostobaságokat, amiket fiatalon csináltak, és amikről mindenki más megfeledkezett már. Ezért aztán sebezhetők. Mindannyian a minket körülvevőkkel határozzuk meg önmagunkat, mert mi efféle majmok vagyunk. Nem tudunk felülemelkedni ezen. Így amikor figyelnek minket, hatalmat adnak a kezünkbe, hogy őket is megváltoztassuk.
James S. A. Corey
-
Ez talán a gyermekkor legfájdalmasabb oldala: az életünk másoktól függ, és az irányítás az ő kezükben van. Mások döntéseinek a hatása gyakran túl mélyen érint, és nagyon lassan hegedő sebeket okozhat.
-
Gyûlölök minden férfit! Mást sem tudnak, mint ránk kényszeríteni a legvadabb elképzeléseiket: harcolni, értelmetlen háborúkért lelkesedni, ahová úgy rohannak mind, mintha a legjobb szórakozásról lenne szó, és fittyet hánynak azokra, akiket maguk mögött hagynak! Mi szükségük van rá, hogy fiaik legyenek? Hogy ugyanezt a sorsot kínálják föl nekik?
Juliette Benzoni