Ugrás a tartalomra
A magyar rendszerváltás egy monumentális házibulira hasonlított. Az ország vidám volt. Mindaddig sértődötten zsörtölődő, panaszkodó országnak tartottam, de a nyolcvanas évek végén Magyarország boldogan, kecsesen és bájosan vonult be a kapitalizmusba, úgy menetelt, mintha az ígéret földjére masírozott volna.
Kapcsolódó idézetek
-
Felemelő pillanat lesz, amikor az egész országban egymásra nézünk, és mindenki arra gondol, hogy ezt most már hagyjuk abba. Talán nincs is olyan messzi ez a pillanat, mint gondolnánk. Én akkor úgy fogom érezni, hogy végre megérkeztünk Európába.
Mérő László
-
Felesleges optimista illúziókban ringatni magunkat: most egy korszak végén járunk. Nyugaton évszázadokon át különféle folyamatok bomlasztották - eleinte alig érzékelhetően, majd földcsuszamlásszerû gyorsasággal - az emberek normális és legitim intézményeit, elferdítve a létre, cselekvésre, megismerésre és küzdelemre vonatkozó emelkedettebb szemléletet. Ráadásul ezt a szédítő gyorsaságú zuhanó mozgást "haladásnak" nevezték. Mindenki a "haladás" himnuszát zengte, és azzal áltatta magát, hogy ez a civilizáció - az anyag és a gépek civilizációja - a par excellence civilizáció, az egész világtörténelem előre elrendelt célja. Egészen addig, amíg ennek az egész folyamatnak a végletes következményei rá nem döbbentettek némelyeket az újjászületés szükségességére.
-
Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tûzhelyén felemelte komor fejét.
Tamási Áron
-
Az ember már-már elhitte, hogy egy újfajta gyermekei készülődnek az emberiség megváltására, virág koszorúzta fejjel, mosolygó ajakkal, minden földi hamisságtól megváltott szívvel, melynek kamráiban méz kering az ecet és a só helyén. Már-már elhitte, hogy boldogok.
Ray Douglas Bradbury
-
A boldogság véletlenül köszönt ránk, gyorsan feltûnő és elillanó érzelmi meglepetésként - mint egy szülinapi meglepetésbuli, ami, ha véget ér, semmilyen maradandó változást nem hagy maga után.
Deepak Chopra
-
Mert az a Magyarország, amit én megismertem, ezer kis hibája mellett is magában hordozta a nagyság és méltóság minden jelét. Az egyéniség országa volt, az egyéniség szabadságának országa, mely szabadság tisztelete mélyen gyökerezett mind a rendszerben, mind az emberek lelkében.
Wass Albert
-
Még mindig meg vagyunk részegülve a sikertörténettől, amely az éhezésből és nyomorból a holdraszállásig, a huszonnégy órás mûsorszolgáltatásig és a nyugdíjasok napos országokba való átköltözéséig repített minket. Három generáció alatt kiszolgáltatottakból halhatatlanokká váltunk, és gyakran ugyanolyan arrogánsan és rövid távon gondolkodva lépünk fel, mintha egy lakatlan szigetre vetődtünk volna egy évi élelmiszer-tartalékkal, amelyet már az első héten felfaltunk.
Malena Ernman
-
Ha azt vesszük, hogy az emberi természet alakulása, mentális finomulása évszázadokban, évezredekben mérhető, az a pár évtized, ami a rendszerváltozás óta itthon és szomszédainknál, de még tágabb térségeket is beleértve, új utakat nyitott meg, a történelemben teljesen jelentéktelen. Bárhol és bármelyik pillanatban megbomolhat a látszólagos egyensúly, ami aztán megrengeti a világot.
Bodor Ádám
-
Eljött a kor, mikor mindenki mindenhez ért,
már nincsenek hibák vagy bûnök.
Kínomban mosolygok rajta,
Biztos ezért van az, hogy vidámnak tûnök.
-
Egy kormány nélküli ország egész kellemes hely lehet. Megtanuljuk, hogy a rendetlenség is lehet jó. A feketepiacon megtanuljuk, hogy a kapitalizmus mindig kínál lehetőséget a találékony embereknek. Megtanuljuk, hogy a társadalom olyasvalami, ami képes megszervezni önmagát, mindenféle központi parancs vagy irányítás nélkül. A szükség idején megtanuljuk, mik az emberek valódi szükségletei. Megtanuljuk, hogy az emberek igen rugalmasak, és jobb nem hagyatkozni az ünnepélyesen hangoztatott meggyőződéseikre.
Hans Magnus Enzensberger