Ugrás a tartalomra
A mai generáció kifejezése a reménytelenség. A mi generációnk a háború után volt fiatal, amikor az egész világ romokban hevert, mi pedig abban éltünk, hogy föl kell és föl lehet építeni. És ez reményt adott. A mai gyerekek a készbe jönnek, és az az érzésük, hogy azonnal mindent meg kell kapniuk. (...) Mi annak idején úgy éreztük, hogy valamit valamiért. Ha valamit akarok, akkor tennem is kell érte. Ma ez az érzés egyre inkább fakul. Akarom és kész.
Kapcsolódó idézetek
-
A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.
Greta Thunberg
-
Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell.
Jojo Moyes
-
Sok ifjú van itt ma, akik a háborúban dicsőséget keresnek, de fiúk, ez itt maga a pokol. Elvihetitek ezt a figyelmeztetést a következő generációnak. Én rémülettel tekintek a háborúra.
William Tecumseh Sherman
-
Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
-
Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket.
Michelle Obama
-
Mi vagyunk az a generáció, melynek meg kell mentenie az emberiséget. Lehet, hogy kényelmetlen a szerep, de ez a helyzet. Nekünk legalább még van esélyünk megmenteni a bolygót. A jövő generációinak már lehet, hogy nem lesz esélyük.
-
Az emberek manapság mást értenek szenvedés alatt, mint egykor. (...) Mostanság ha valakinek nincsenek szép ruhái vagy új autója, már panaszkodik. Gyerekkoromban boldogok voltunk, ha egy falat étel jutott. (...) Csak az számított, hogy együtt legyünk.
Deborah Feldman
-
Nem érdemes azon fáradozni, hogy ha gyerekkorunkban nem kaptunk meg valamit, akkor most megszerezzük - mert azt a hiányt nem lehet betölteni. A mai hiányt ma be lehet tölteni. A holnapit is - holnap. De azt az egykori hiányt lehetetlen. Egyetlen valódi esélyünk van. A hiányunk realitás, tehát a hiánnyal való szembenézésből fakadó szenvedés is realitás. A veszteségeinkből természetes módon következő fájdalmat át kellene élnünk. Sokan éppen ezt a szenvedést igyekeznek kikerülni, megszüntetni azt a hiányaik betöltésére irányuló életükkel. Ezért nem lesznek jobban! Tehát gyászolni kéne. Átélni a hiányaink fölötti mély fájdalmat.
Pál Ferenc
-
Amerre a fiatalság megy - aggyal, szívvel, lélekkel -, arra megy a jövő is. Mindig lesznek olyan rétegek az idősebb generációból, akiknek ez nem tetszik. Én azt kívánom, hogy amikor majd én leszek az idősebb generáció egyik tagja, én az akkori fiatalságot támogassam.
Tarján Zsófia
-
Az elmúlt időszakban minden generációban benne volt, hogy az utána következő generáció jobban fog élni. Most az a kérdés, hogy hozzunk-e világra gyerekeket úgy, hogy esetleg sokkal rosszabbul fognak élni, mint mi. Ez viszont egyben egy motiváció is lehet, hogy ha már világra hozunk gyerekeket, akkor az ő szempontjukból gondoljuk át a mi életünket is.
Litkai Gergely