Ugrás a tartalomra
A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van.
Kapcsolódó idézetek
-
A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserûsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bûntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik, és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. És végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek szövetségesei, mert szeretik.
Bartis Attila
-
Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
Márai Sándor
-
Az egyedüllétben van valami szégyenletes. A szorongást és a szomorúságot, amivel jár, még csak el lehet viselni - a szégyent nem.
Galgóczi Erzsébet
-
Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.
-
Sokan összekeverik a magányt az egyedülléttel. Az egyedüllét hosszabb vagy rövidebb szerencsétlen helyzet, társtalanság. A magányt viszont az ember belül hordja. (...) A magányos ember akkor is magányos, ha nincs egyedül.
Kende Sándor
-
Az egyedüllét, a csalódottság, a düh és a keserûség (...) nem hat túl jól az emberre, ilyenkor valamiért nincs megállás, és egyre mélyebbre csúszik a kilátástalanságában.
Leiner Laura
-
Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe.
Gárdonyi Géza
-
Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved.
Hevesi András
-
Az emberi lény mindig és mindenhol kénytelen elkeseríteni életét, különben nem lehet boldog. Mert földi paradicsom csak ott lehet, ahol a pokol is jelen van. (Rettenetes szomjúság hozhatja csak létre a kielégülés édes, velőkig hasító gyönyöreit s a rettenetes félelem a boldog megnyugvást.)
Füst Milán
-
A világ, és minden, ami benne foglaltatik, ellentétekben nyilvánul meg: van nappal és éjszaka, szeretet és gyûlölet... (...) A gond csak az, hogy az ember ezt a kettősséget többnyire összeegyeztethetetlen ellentétek sorának éli meg. Például boldogságot kizárólag a szenvedés ellentétének tekinti. Ez részben igaz is, másrészt viszont a kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érme két oldala.