A mesék szép lassan elfogynak már, S a sárgult lapok mind kihullnak sorra. Nézd, a rajzolt ember a földre leszáll, Nem is gondol a távolra! De a csillagképeket Akkor ki érinti meg? Nézd, aki lent van, lassan már Csak a morzsákért tipeg, Ó, már a galambok se repülnek. Mi van, már a galambok se repülnek? (...) Hát hogy repülnék én, kinek szárnyai soha-soha nem nőttek?

Kapcsolódó idézetek

1. Ti, emberek, egy ideje már nem vagytok olyan színesek, mint régen! (...) Valamikor többet, szebben ábrándoztatok! Röpült, szárnyalt, táncolt, varázsolt a lelketek! Ám mostanában mintha kopna az emberi képzelet! Vavyan Fable
2. Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tûntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerû aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
3. Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
4. Volt, amikor messzire szálltam, Többé már nem bír el a szárnyam, Elfáradt már, mégis szállni kell. Mindig álmodtam egy szebb világról, S lassan eltûnök a nagyvilágból, S még nem jöttem rá, miért vagyok én. Demjén Ferenc
5. Mióta világ a világ, az ember csodálta a madarak nagyszerû képességét, melynek köszönhetően bármikor elszakadhatnak a földtől. Tudják: szárnyal, mint egy sas. Ilyesmik. De bármilyen metaforákat találjunk is ki, egyikünknek sem nőtt még szárnya, és a gravitáció mindenkire érvényes. Előbb vagy utóbb minden talajt fog majd. És ez mintha a kapcsolatokra is igaz volna. Járhatnak akármilyen boldogan a fellegekben, az az egy biztos, hogy a végén pofára esnek.
6. A csillagkép, mely régen holt, Lassan suhan az égre; Amíg nem látta senki: volt, Ma látjuk már: de vége. Mihai Eminescu
7. Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... "Csak ülj a földre és beszélj az égre." S nem ül le. S nem beszél. Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre. Radnóti Miklós
8. Csak az ég őrizheti úgy a maga csillagait, ahogy a felnőtt tudja őrizni önmagában azt, amit a gyermekkor ide-oda röpködő, színes pillangói hoznak vissza az egyszer volt évekből. Derûs, és ki tudja, hányszor borús történetek ezek, de igazak mindig, még akkor is, ha nagyon magasba röpíti őket a képzelet. (...) Jaj, de törékenyek, de sérülékenyek ezek a pillangószárnyak, és de hamar színük fakul, ha nem vigyázol féltéssel rájuk!
9. S ha már nincs fény az égen, Kihûlő véremre madarak szálljanak, S nekem nincs már mit kérnem, Csak még egyetlenegyszer hadd lássalak. Ismerős Arcok
10. Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerûen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerûen kiüresedünk. Eltûnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénû dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet. Matt Haig