Ugrás a tartalomra
A posztigazság korában élünk. Hazudik szinte mindenki, fel se tûnik. Ha valaki nem hajlandó hazudni, deviáns. Deviancia tehát minden coming-out: melegség, válás, betegség, szegénység, szenvedés, gyász. Az illető megrepeszti a hazugság burkát, aki pedig hazudni akar, az stigmatizálja.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokan nem elég erősek, hogy vállalják a beállítottságukat, helyette akár egy életen át hazudnak és titkolóznak, miközben legszívesebben szembeköpnék magukat. Nincs mese: ha felvállaljuk magunkat, azért szenvedünk, ha nem, akkor meg azért.
Szurovecz Kitti
-
Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.
Petőcz András
-
A hazug élet legszörnyûbb átka, hogy kilopja mindenből a valóságot, a tartalmat, ami körülöttünk van, és amit az ég lelkünk táplálékául és öröméül alkotott. Aki hazugságban él, annak az egész világ hamis, semmivé zsugorodik a kezében. És ő maga árnyékká válik a hamisság világában, sőt lassanként megszûnik létezni.
Nathaniel Hawthorne
-
Akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs többé megállása, újra és újra hazudnia kell.
Németh László
-
Ha hazudsz, akkor hazugságban kell élned, és előbb vagy utóbb felszínre kerül az igazság. A hazugság és a hazug élet.
-
A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan.
Berkesi András
-
Minden ember életében elérkezik egy pillanat. Valamiféle válság, amikor rádöbben, hogy amiben addig hitt, nem is volt igaz. Ez mindenkivel megtörténik, csak az a kérdés, hogy ez a tudás milyen változást hoz az illető életében. Legtöbb esetben ugyanis egyszerûen jó mélyre elássák magukban e tapasztalatot, mintha nem is létezne. Így öregszenek meg, ettől lesz ráncos az arcuk, görbül meg a hátuk, húzódik össze a szájuk és minden ambíciójuk. A tagadás súlya alatt. Az óriási nyomás következtében. De nem csak ez az egyetlen út áll az emberek előtt. A legbátrabb vagy legőrültebb dolog bárki számára nyitva áll: a változás lehetősége.
Matt Haig
-
Elképesztő, döbbenetes, sokszor elkeserítően felfoghatatlan világban élünk. "Igazságokat" szeretnénk hallani, megdönthetetlen, megcáfolhatatlan igazságokat. Hinni szeretnénk ebben, abban, amabban. És persze - hiába. Ez a kor a relativitás, az esetlegesség, a képtelenségek paradox kora. Fogadjuk el olyannak, amilyen, mert másmilyen nem lehet!
-
Az emberek már nem képesek csendben ülni, és még ha látszólag egyedül is vannak, a közösségi média gondoskodik arról, hogy nem kell elviselniük a magány átmeneti érzését. A "nem" szó kiment a divatból. Az emberek azért élnek, hogy lássák őket, néha kifejezetten meghamisítják az életüket, abban a reményben, hogy ez a pszeudoélet virálissá válik.
Ramani Durvasula
-
A hazugság oly mértékben toxikus, és átírja a valóságérzékelést, hogy testi tünetekben is megjelenik. Nem egy embert tesz áldozattá, hanem a teljes rendszert, annak összes tagját. Kihat a mentális egészségre, az érzelmi stabilitásra, a teljes immunrendszert gyengíti, ami hosszú távon fizikai leépüléssel járhat. A hazugság önmaga fenntartására újabb bántalmazásokat generál. Ha az egyik fél hazudik, az a másikat is hazugságba löki. Meg kell tagadnia önmaga számára a saját zsigeri megérzéseit, ezért hosszú távon le fog fagyni. Ellopták az életét. Ha ellopják az életét, ki fog fordulni önmagából.
Tisza Kata