A régi, ismerős, százszor megjárt gyalogút volt, mégsem ismert rá. Azt hitte, idegen helyen bolyong. Hát a brezinai háztáj hová lett? Minden úgy áll, mint azelőtt, szemben a bércek, alant a selyem rét a futó patakkal, a kerekes kút az udvaron, s a nagy vályú az akol mögött. Minden, minden ott van, minden, minden úgy van, s még sincs ott semmi és még sincs úgy semmi... valami hiányzik, üres, néptelen az egész ház tájéka.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha újra elővesz a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nemcsak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek. Wass Albert
2. Hajnal, országút, még egy ismeretlen táj. Véget nem érő út visz megint valahonnét, valahová. De hiszen én akartam így, soha semmit meg nem bántam, Csak tudod, régen volt, és már úgy hiányzik, hogy a hegyeimet újra lássam. Road
3. Talán valami mélyen gyökerező atavizmus hajtja a vándort vissza abba az országba, amelyet ősei a történelmi idők ködbe vesző kezdetén elhagytak. Néha rátalál egy helyre, s valami titokzatos érzés azt súgja, hogy ide tartozik. Ez a haza, amit keresett, itt fog letelepedni - olyan tájon, amelyet még sosem látott, emberek közt, akiket sosem ismert -, mintha mindent és mindenkit gyerekkora óta ismerne. Itt végre pihenést talál. William Somerset Maugham
4. Bent égett a tûz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment. Wass Albert
5. Kérdezd meg akármelyik idős embertől, észrevette-e, hogy telt le az élete? Nem vett észre semmit. A múlt olyan, mint a párás távoli sztyepp. Reggel, mikor arra jártam, még minden világos volt körös-körül, de ahogy megtettem húsz kilométert, már pára borult a sztyeppre, és innen már nem lehet megkülönböztetni az erdőt a dudvától, a szárazföldet a kaszálótól. Mihail Solohov
6. Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltûntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak. Szabó Magda
7. Kívülről minden ház olyan, mint a másik, kerítés, udvar, minden. De hogy a kerítésen belül mi van, azt csak az tudja, aki ott lakik. Tar Sándor
8. Te most utazol, de ugyanakkor ki sem tetted a lábad otthonról. Amíg együtt vagyunk, ez így marad, hiszen van melletted valaki, akit ismersz, és ez azt a hamis illúziót kelti benned, hogy minden ismerős. Úgyhogy ideje, hogy egyedül menj tovább. (...) Nincs két egyforma levél egy százezer fából álló erdőben. Talán két egyforma utazás sincsen. Paulo Coelho
9. Amíg távol voltam az otthonomtól, azt hittem, ha látom a folyót, bármelyik folyót, az egy szép napon hazavisz majd. Időről időre azonban eltûnt a szemem elől, vagy sötétségbe burkolózott. Most végre hazavisz a folyó, de még mindig elrejtőzik előlem, az álmaim pedig szertefoszlottak.
10. Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét - mert hiányzik az emberekből s a világból a béke. Fekete István