Ugrás a tartalomra
A szeszélyes anyatermészet tehet mindenről. Akik gyereket akarnak, azoknak nem jön össze, akik nem akarnak, azok egy egyéjszakás kaland alatt összehozzák. Az anyatermészet szívtelen lotyó.
Kapcsolódó idézetek
-
A természet nem gyengéd édesanya, megszül, és aztán mindent elkövet, hogy elpusztítson.
Wahorn András
-
A gyereket az embernek tevékenyen kell akarniuk, sőt, vágyniuk kell rá. A gyerekvállalás nem az ambivalens érzelmûeknek vagy szenvteleneknek való.
Hanya Yanagihara
-
A természet olyan anya, aki mindenkit elringat az ölén.
-
Az egyedfejlődés során az anyatermészet hihetetlen hibákat képes véteni.
-
A szerelem egy játszma, a természet nagy játszmája. Bolygónk minden teremtménye részt vesz ebben a játékban - tudat alatt is igyekeznek átadni DNS-üket a holnapnak. A természet a gyerekek számával méri az eredményt.
Helen Fisher
-
Az Anyatermészet úgy uralkodik a világon, hogy egyetlen szigorú alaptörvényt állít fel az emberek számára, akik próbálják átvenni a vezetést. Egy alaptörvényt, ami miatt az ember józan esze megbotránkozik, mert mindig többet akar. Ez az alaptörvény pedig így szól: a tökéletes nem létezik.
Dora Craiban
-
Mielőtt az emberből szülő lesz, azt hiszi, hogy az összes szülő szuperhős. És hogy minden gyerekkel kapcsolatos dolog zavaros és nehézkes. Aztán mikor gyereket vállal, arra gondol, hogy nem baj, a természet majd mindent megold. Mondjuk megharap egy radioaktív védőnő, vagy egy baleset után acélcsontvázzal ébredünk. Lesz megoldás.
Fredrik Backman
-
A gének, amelyek nagyrészt felelősek a személyiség alakulásáért, olykor a tükörképét, ellentettjét produkálják a megelőző konstellációnak; a kalandvágyó ősök félénk, visszahúzódó leszármazottaknak, a szép és daliás szülők fertelmes, korcs utódoknak adnak életet, vagy megfordítva, aljas, becstelen pároknak lehetnek nemes és áldozatkész gyermekeik, hóhér is nemzhet mártírt, botfülûnek is lehet operavirtuóz a sarja, nem folytatom.
-
A természet szigorú, kegyetlen és érzéketlen. Ha jobban belegondolunk, a fiúk a ragadozók, a lányok pedig a prédák, és amit az emberek szerelemnek vagy egyszerû vonzalomnak neveznek, csak a hormonok játéka, ami azért fejlődött ki, hogy a túlélés ne legyen annyira fájdalmas a fajunk számára.
-
El-eltûnődöm néha: mi teszi egy apa, egy anya gyerekeit annyifélékké? Az enyémek is mind élesen elütő jellemek, hiába keltek és nőnek egy fészekben.