Ugrás a tartalomra
A szülőidő olyan, mint a tündéridő, csak igazi. Tündérpor és varázsigék nélkül is varázslatos. Úgy szegül ellene a fizikának, hogy közben nem keres kiskapukat az idő és a tér törvényein. Az a fajta közhely, amelyet mindenki emleget, de senki sem hisz el, amíg gyerekei nem lesznek: hogy az idő ténylegesen felgyorsul, olyannyira nekiiramodik, hogy az ember egyszerre találja magát időeltolódás, vesszőfutás és futóverseny kellős közepén.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye.
D. Tóth Kriszta
-
Feltételezzük, hogy az életünk nagy változásai lassan jönnek el... idővel. De ez nem igaz. A nagy dolgok egy pillanat mûvei. Felnőtté válni, szülővé válni... egyik pillanatban még nem vagy az, aztán a következőben már az vagy.
-
Szeretném, ha megvizsgálnák, milyen az idő. Születésünk percétől kezdve sodródunk vele. Jelezzük és megmérhetjük, de nem uraljuk. Nem tudjuk se gyorsítani, se lassítani. Vagy mégis? Mindannyian éreztük, hogy egy szép pillanat túl gyorsan vált semmivé, nemde? És bárcsak hosszabbra nyúlhatna! Vagy, hogy ragad a perc egy rossz napon, és bárcsak gyorsabb ütemre sarkallhatnánk...
-
Ha az embernek gyereke születik, az élete rögtön kettéválik előttére és utánára: búcsút kell intenie korábbi életének, a szeretet szétterül, és kiszámíthatatlan ereje már nem kizárólag egyetlen emberre irányul. (...) Ezek azok az évek, amikor a világ összezsugorodik, de közben végtelenül ki is tágul. Minden a gyerekek körül forog. A történelem nagy eseményei közé nem a piramisok építése tartozik, nem Napóleon diadalmenete vagy a brit birodalom terjeszkedése, hanem az első szó, az első felállási kísérlet, talán nincs is nagyszerûbb, mint látni, ahogy kibontakozik az élet.
Jón Kalman Stefánsson
-
Furcsa dolog az idő. Nem azért, mert múlik. Azért se, mert esetleg sok idő múlik el, nagyon lassan. Vagy fordítva. A idő akkor válik iszonyúvá, amikor érzi ugyan az ember, de nem tudja mérni.
Bor Ambrus
-
Ki látja nőni gyermekét a jelen pillanatban? Senki. Az idegenek mondják: "Mennyire megnőtt!" Az anya vagy az apa azonban nem látta nőni gyermekét. A gyermek az időben lett. És minden pillanatban az volt, aminek lennie kellett.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az idő furcsa dolog. Ha várjuk, hogy valami jó történjen, úgy érezzük, hogy nagyon lassan telik. De az idő nem is valóságos: egy fogalom, amit tudósok találtak ki a Föld Nap körüli tökéletlen mozgása alapján. De miért olyan fontos számunkra valami, ami nem más, mint egy elmélet? (...) Sosincs elég időnk: munka, család, élet, halál. Valami miatt mindig kevés az időnk, ezért használjuk ki azt az időt, amink van.
-
Az időköz furcsa és ellentmondásokkal teljes jelenség az emberi lélek számára. Ésszerû volna feltételezni, hogy az egy helyben topogás ideje, vagyis az eseménytelen idő végtelennek rémlik. Így kellene lennie, de nincs így. Az unalmas, eseménytelen időnek egyáltalán nincs is tartama. Az érdekes dolgokkal telehintett idő, a tragédiáktól jajongó, örömöktől ujjongó idő - ez az a korszak, amely később hosszúnak tûnik fel az ember emlékezetében. Így is kell lennie. Az eseménytelenségben nincsenek oszlopok, amelyekre ki lehetne feszíteni az időtartamot. A semmitől a semmiig egyáltalán nincs idő.
John Steinbeck
-
Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell.
Jojo Moyes
-
Ismered azt az eufémizmust, hogy várandós? Micsoda telitalálat! Egy kisbaba születése - feltéve, hogy egészséges - olyasmi, amit nagyon vár az ember. Jó dolog, nagyszerû, örvendetes, hatalmas esemény. És attól fogva minden jó dolog, ami velük történik, egyúttal veled is történik. Persze a rossz dolgok is (...), de tudod, az olyasmik is, mint az első lépések, az első randik meg a zsákfutásban szerzett első helyezések. A gyerekek elvégzik az iskolát, megházasodnak, nekik is gyerekeik lesznek - bizonyos értelemben mindent megismételhetsz.
Lionel Shriver