Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A társadalom nagyobb részének tagjai, akik mindig is uralták és uralni fogják a kisebbséget, úgy születtek, hogy a szikrája sincs meg bennük a képességnek, hogy felfogják az igazságtalanságot. Ezek általában a kőbuta, átlagbéla utcaseprők (vagy ügyvédek). Ez nem az ő hibájuk, mivel fizikailag hiányzik az agyukból az a néhány különleges sejt, ami befogadna egy mindent megkérdőjelező öntudatot.

Kurt Cobain
👩‍👧 Egyedülálló szülő 💛 Szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nagy tömeg nem diplomatákból vagy nemzetközi joggal foglalkozó professzorokból, de még csak nem is kizárólag ítéletalkotásra képes, értelmes emberekből áll, hanem a nép egyszerû gyermekeiből, akik gyakran haboznak, és akik felettébb hajlamosak a kételyre és a bizonytalanságra. És ha a saját propagandánk a legcsekélyebb mértékben is nyitva hagyja azt a gondolati lehetőséget, hogy a másik oldalnak is van némi igazsága, akkor már el is vetették a saját igazunkba vetett kétely magvát. A tömeg nem képes rá, hogy árnyalatokban gondolkodjon, és felmérje, hol kezdődik az idegen igazsága, és hol végződik a sajátunk. Az ilyen esetekben bizonytalan és bizalmatlan lesz, különösen akkor, ha az ellenfél nem követi el ugyanezt a goromba hibát, hanem a maga részéről minden felelősséget minden további nélkül az ellenségre hárít. Ewoud Kieft
  2. Akik hatalommal bírnak, azok is hatalom nélkülinek születtek, és ennek az érzése elkíséri őket életük végéig, különösen akkor, ha helytelenül cselekszenek. Akkor visszaemlékeznek arra, hogy bántották őket az iskolaudvaron, verte őket az apjuk, és akkor rögtön rájönnek, hogy most is valaki más a hibás. Lena Andersson
  3. Azt kell megérteni, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy réteg a világon, ami nagyon sok emberből áll. Sok-sok millió meg százmillió, milliárd emberből. Õk vannak a legtöbben, és nem igazán különböznek egymástól. Értem? Meglehetősen egyformák. Mindegy igaziból, hogy bankban dolgoznak, vagy autókat árulnak, vagy képviselők, vagy akármik, az a lényeg, hogy jól össze lehessen keverni őket. Ne értsük félre, nem ütődöttek, nincs ezeknek semmi bajuk! Pont ez a lényeg, mert ha lenne valami komolyabb bajuk, akkor már lenne valami érdekes bennük, az meg ide nem való. Ezek nem rosszabbak a többinél, hanem ők a többi. Mindenki hozzájuk képest valamilyen. Szép vagy gazdag vagy szegény vagy okos vagy veszélyes vagy gonosz vagy szexi vagy akármilyen. Tehát valamilyen. Jelzővel illethető. A szürkeségtől eltérő.
  4. A többség mint olyan, nem az igazság garanciája. Ugyanolyan természetû emberekből áll, mint a kisebbség, és legalább annyira, ha nem jobban hajlamosak, mert merészebbek, a kapzsiságra, a zsarnokságra és az elvtelenségre, ha hatalmat bíznak rájuk. Nincs tehát semmi ok arra, hogy az ember miért tartsa fenn vagy vesse alá magát inkább a többség, mint a kisebbség uralmának. Lysander Spooner
  5. Bármilyen névvel is illessék, bármi is legyen jogalapja vagy szervezeti felépítése, a kormányzat mindig és mindenhol egy alapvető célt szolgált: hogy elnyomja és kizsákmányolja a tömegeket, hogy védje az elnyomókat és a kizsákmányolókat. Legfőbb jellegzetessége, nélkülözhetetlen támasza a rendőr és az adószedő, a katona és a börtönőr. Mellettük mindig ott találjuk a hazugság sáfárait, legyenek bár papok vagy tanárok, akiket azért fizet és oltalmaz a kormányzat, hogy leigázván az emberek elméjét, engedelmes barommá tegyék őket. Errico Malatesta
  6. És most már azt is tudom, hogy aki okosabb és elszántabb, az uralkodik rajtuk! Aki mindent mer, annak van igaza előttük! Aki mindent félrerúg, az a törvényhozójuk, aki a legtöbbet mer, annak az igaza a legerősebb. Így volt öröktől fogva, és így lesz mindig! Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
  7. A többség (...) nagyrészt a lakosság legostobább, legbabonásabb, leggyávább, függő, szolgalelkû és korrupt részeiből áll, olyanokból, akiket lenyûgözött a hatalom, az intelligencia, a gazdagság és az arrogancia, olyanokból, akiket félrevezettek a kísértések, akiket a kormányt valóban alkotó kevesek csábítása korrumpált. (...) Vajon mit bizonyítanak? Semmit, csak azoknak a kormányoknak a zsarnokságát és korrupcióját, amelyek a nép ekkora részét a tudatlanság, a szolgaság, a lealacsonyodás és a korrupció mai állapotába süllyesztették, egy olyan tudatlanságba, szolgaságba, lealacsonyodásba és korrupcióba, amelyet a legjobban az az egyszerû tény illusztrál, hogy az emberek azt a kormányt tartják fenn, amelyik ennyire elnyomja, lealacsonyítja és korrumpálja őket. Lysander Spooner
  8. A civilizált társadalom megalkotta a maga sztereotípiáit a bûnözőkről; ott hordozzuk magunkban a törvényszegők sematizált karaktereit, akik csakis antitézisei lehetnek a jóknak - azaz nekünk. És ennek a pszichológiai kiközösítésnek, sőt elembertelenítésnek - hiszen szörnyeknek tekintjük őket - az egyik következménye, hogy teljesen láthatatlanná válnak számunkra ők, akik most is itt élnek közöttünk.
  9. Nem mintha a látó, többségi társadalom tolerálná a saját átlagos tagjait, ám a kisebbségtől, a fogyatékosoktól ezerszer többet vár el az elfogadáshoz, mint saját magától. A kivételessé válás pokoli útját viszont nem könnyíti meg számukra. Az átlagos képességûeknek meg azt üzeni, hogy itt vagyunk mi, látón, mozogva, hallva, beszélve és középszerûen, és nekünk sincs munkánk! Mit is akarnátok akkor ti, akik zûrösek vagytok, és eleve el kell tartanunk titeket. Csak utánunk! Sándor Erzsi
  10. Szeretet nélküli, gátlástalan, aljas emberek mindig voltak, mint ahogy mindig születtek testi hibás csecsemők. De ha olyan társadalmi rendszereket hozunk létre, amelyekben az ilyen emberek nem juthatnak pozícióba, nem juthatnak szerephez, akkor van esély. Már vannak olyan társadalmi formációk a világban, amikben az egyén az optimális megközelítő mértékig megtalálhatja az identitást, nem kényszerül mellékpályára, nem siklik ki az élete. Amikben szó sem lehet arról, hogy az aljasság, a hízelkedés előnyt élvezzen a szakértelemmel szemben, hogy valaki teret engedhessen az agresszív ösztöneinek.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat