A telefonunk bámulása és az emberek figyelmen kívül hagyása lett az új normánk, valószínûleg ezért is felejtettük el, hogyan kell a saját fajtatársainkkal lenni. A magányt egészségügyi járvánnyá nyilvánították, amelynek egyértelmû gyógymódja az, ha időt töltünk egymással.

Kapcsolódó idézetek

1. Látva, hogy az állam sokszor milyen mértékben képtelen megfelelően gondoskodni az egyre nagyobb számú idős emberről, közvetlen környezetünkben igenis nekünk magunknak kell több odafigyelést és energiát szentelnünk az életük jobbá tételének. Ez nem mindig anyagi dolgokban nyilvánul meg, hanem sokkal inkább figyelemben, időben, törődésben. A legtöbb idős ember ugyanis magányos is. A magány pedig az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat. Heti néhány telefon vagy egy hosszabb beszélgetés, esetleg egy félórás bevezetés az internet világába rengeteget jelenthet ezeknek az embereknek - akik nélkül mi sem lennénk. Dorosz Dávid
2. Ha az ember beteg és magatehetetlen, könnyen magányosnak érzi magát. Nem tud egyedül megfordulni az ágyban, nem tud egyedül kiülni a székre, nem tud telefonálni, nem tud válaszolni az e-mailjeire. Nem elég, hogy át kell élni ezt a nyomorúságot, még az ember méltóságát is kikezdi.
3. Mindenki arról beszél, hogy milyen könnyû kapcsolatokat ápolni a telefon és a közösségi oldalak segítségével. Csakhogy a telefonunkon fizikailag egyedül vagyunk.
4. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy töltsön el minél több időt önmagával. Annyi mindennel vagyunk körülvéve, hogy leginkább azzal az emberrel felejtünk el kapcsolatot tartani, akivel minden pillanatban együtt kell élnünk: önmagunkkal.
5. Ha szeretnénk feltalálni egy olyan eszközt, amely átprogramozza az elménket, ha szeretnénk létrehozni egy olyan társadalmat, amelynek tagjai folyamatosan figyelmetlenek, elszigeteltek és kimerültek, ha szeretnénk rontani a memóriánkat, kárt tenni a koncentrálással és az elmélyült gondolkodással összefüggő képességünkben, ha szeretnénk visszaszorítani az empátiát, mindenkit visszabújtatni a csigaházába és átalakítani a társas illemszabályokat, valószínûleg az okostelefon lenne a megoldás.
6. Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elûzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.
7. Korunk népbetegsége a magány, néhányan bele is halnak.
8. Társas lények vagyunk mi, emberek. Ezért fontos, hogy elérhetőek legyünk. Egyedül nem létezhetünk. De néha kapcsoljuk ki a telefonunkat, üljünk le, hunyjuk le a szemünket, vegyünk mély lélegzetet, és gondoljunk valami másra. Vagy ne gondoljunk semmire. Nevezhetjük ezt meditációnak, jógának, mindfulnessnek vagy egyszerûen józan észnek. Mindegyik jótékony hatású.
9. A legsérülékenyebbek azok, akik maguk vannak, akik nem csak fizikailag, hanem érzelmileg sem kapcsolódnak másokhoz, akik nem érzik azt, hogy valakinek számítanának. (...) Az érzelmi elszigeteltség megöl minket. (...) Ez nem valamiféle szentimentális dolog, hanem biológia. Az elhagyatottság kikezdi az idegrendszert. (...) Az egyik legfőbb ellenségünk, a járvány, amivel a társadalmunknak meg kell küzdenie, az a magány.
10. A többség belevész a létezés lármájába, alvajárásban támolyogják végig az életüket, megfeledkezve a külvilágról, a mobiltelefon révületében. Észre sem veszik a többieket. Az emberek önzők és közönyösek, és nem figyelnek arra, ami a látóterük szélén van. Ha nem keltesz feltûnést, olyan gyorsan kimész a fejükből, mint egy álom.