A test és a kar nem mozdul, vagy alig. Csak az ujjak hegye remeg kissé, mint amikor egy szeretett archoz közelít. Épp nem érint semmit, főleg nem egy forró, eleven testet, hanem csak észrevétlen útitársát, a hópelyheken pókhálóját szövő halált.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem mozdulok, csodálkozom. Furcsa, szelíd közelsége átitat. Nem szól, nem tesz semmit. Szeret. Nézem a szemét a félhomályban. Nézem a szemét, míg simogatom, nézem, amikor a száját csókolom. Látom, hogy éber, már-már riadt figyelme lassan eltompul, feloldódik a hihetetlen kékségben. Tekintete végre elhomályosul, szemhéja lezáródik. A nő valahára elveszti a fejét, megszabadul önmagától, de nem tőlem. Vavyan Fable
2. A természet kézen fogva vezet az enyhe, szinte észrevehetetlen lejtőn, ap­ránként, fokról fokra toszogat egyre lejjebb, hozzászoktat-szelídít nyomorult állapotunkhoz; ezért nem ér rázkódás, amikor kihal belőlünk az ifjúság. Michel de Montaigne
3. Testének melege felolvasztja a belülről támasztó jégcsapokat, és olvadok, olvadok, olvadok, szempillám hevesen csapkod, míg egyszer csak elnehezül, és a szemem becsukódik, és hangtalan könnyek csorognak le az arcomon, és úgy döntök, hogy az egyetlen dolog, amibe bele akarok fagyni, az ölelő teste.
4. Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt.
5. A haldokló nem érez szagot és ízt, nem lát és nem hall többé. Csak a tapintás érzése maradt meg; nyugtalanul fekszik, karjait ide-oda lóbálja, minden pillanatban változtatja helyzetét; mint már mondottuk, olyan mozdulatokat tesz, mint a magzat az anya méhében. Az őt lesújtani készülő halál nem ébreszt benne semmi félelmet, mert már nincsenek gondolatai, s úgy fejezi be az életet, ahogyan kezdte, vagyis anélkül, hogy tudatában volna ennek.
6. Ugy alszik itt a szellő, Oly nyugodtak a lombok, És nem enyhíti semmi, Csak ég, csak ég e homlok. Oh hogy állitanád meg E hullámit a vérnek, Csak csodás kis kezeddel Te egyszer érintéd meg. Tóth Kálmán
7. Amikor felém hajol, különös melegség szûrődik át rajtam. (...) Csak a forró leheletét érzem a bőrömön. Nagyon finoman csókolóztunk. Éppen hogy csak, mintha nem volnánk biztosak benne. Csak az ajkaink érnek össze.
8. Nem létezett más, csupán ő meg én, a szél, a tenger moraja, és a gyönyör, hogy a karjában lehetek. Mintha egész életemben csak arra vártam, csak azért éltem, álmodtam, aludtam, ettem és lélegeztem volna, hogy e pillanat ütötte résen át kikukucskálhassak az élet végtelen folyamából. Még ha száz évig élnék is, az sem érne fel ezzel a röpke, időtlen élménnyel. Nora Roberts
9. A testre tapadt port nem veszed észre azonnal, Sem ha a hulló csillag hamva szitál le reája, Sem ha az éjjeli köd rászáll, vagy a pók fonalába Ütközöl, és hálójával beborítja az arcod, Sem ha a könnyû pók elaszott hullája reád hull, S nem veszed észre a szállongó pelyhet s a pihéket, Miknek, minthogy igen könnyûk, lassú az esésük, S nem könnyen veszed észre a csúszó állatokat sem, Ugyszintén a szunyognak a lábanyomát vagy a többi Apró állatokét, ha talán testedre vetődnek. Titus Lucretius Carus
10. Karjaid engem többé nem melegítenek. Tested eztán nem az én combomon hevül. Idén is csak kuporgok majd a takaró alatt, s vágyom utánad szemérmetlenül.