A világ sora az, hogy mindnyájan szétesünk és eltûnünk, mert a rend maga a megszûnésből és az eltûnésből van összerakva. A létünk sem több, mint ennek az alapelvnek az árnyképe. A szél fúj. Néha vad vihar tombol, máskor kellemes szellő játszik. De egyszer csak mind elmúlik és eltûnik. A szélnek nincsen teste. Csak a levegő mozgásának közkeletû elnevezése.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
2. Minden elhalványul, minden, a test, a kő, még maguk a csillagok is. Az idő mindent elragad. Ez a világ rendje. A múlt távolodik, az emlékek fakulnak, és így maga a szellem is. Az időnek nem állhat ellen még a lélek sem.
3. ...az élet olyan, mint a szél, és mint a szél, úgy száll tova. És elmegy innen máshova.
4. Minden állandó mozgásban van, és noha egy fal két téglája egyformának látszik, sosem lesz azonos a kettő. És ami még fontosabb, ugyanaz a tégla sem marad ugyanaz. Elhasználódik, észrevétlenül szétmállasztja a levegő, a hideg, a meleg, az eső, és ha évszázadokon keresztül figyelemmel kísérhetnénk, végül csak a hûlt helyét látnánk. Minden élettelen dolog szétforgácsolódik, minden élő haldoklik. Paul Auster
5. Olyan erők vannak a világban, amikhez képest én könnyû kendő vagyok. Mind azok vagyunk. A szél felkaphat, hogy elsodorjon, a Nap szénné égethet, a víz, a tenger bármikor összetörhet. Semmik vagyunk, az egész részei, kis porszemek.
6. Az élet nem más, mint harc. Olyan harc, amelyet végső soron nem cél, hanem széthullás vezérel. Ennek során gyenge minőségû energiát ürítünk környezetünkbe, belőle pedig jó minőségû energiát gyûjtünk magunkba. Bizonyos értelemben elrontjuk a külső világot, hogy rendben tarthassuk belső világunkat. Peter Atkins
7. Az életünk és minden cselekedetünk (...) csónak, a tenger pedig az univerzum. Néha csendes, és a barátunknak tûnik, aki örömet és megnyugvást hoz. És néha... néha viharos, és felboríthatja a csónakot, összetörve és elnyelve minket. Azt jelenti, hogy aprók vagyunk, és a hullámait nem tudjuk meglovagolni, sem pedig uralni. Néha csak abban bízhatunk, hogy a vihar kegyes lesz hozzánk.
8. A világ kereke egyszer így, másszor amúgy forog. Eszmék jönnek divatba és mennek ki a divatból, s gyakran éppen a legjobbak vallanak kudarcot. De nem ez számít. Az erények romlatlanok és romolhatatlanok. Jutalmukat önmagukban hordozzák, általuk látjuk meg a szépet, belőlük merítjük az erőt, hogy megállhassunk, mint a szálfa, az istenkeresés viharaiban.
9. Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerûen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerûen kiüresedünk. Eltûnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénû dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet. Matt Haig
10. Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog, És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben, Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész El, s gyorsabban változik ismét őselemekké, Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan. És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki, Nem képes megtartani többé, összetöretvén, Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván, Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben, Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü? Titus Lucretius Carus