Ugrás a tartalomra
A világegyetem modellezése olyan dolog, mint sátrat verni egy sötét, holdfénymentes éjszakán, jeges északi szélben. A sátor az elmélet. A szél a kísérlet. Ha hátunk mögött hagytuk a biztonságos, ismert, sima terepet, s egy szakadékhoz érünk, nagyon nehéz megítélni, hol verjük le a sátorcövekeket, és ha feltámad a szél, hogy melyik cövek tart ki és melyik nem.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ sora az, hogy mindnyájan szétesünk és eltûnünk, mert a rend maga a megszûnésből és az eltûnésből van összerakva. A létünk sem több, mint ennek az alapelvnek az árnyképe. A szél fúj. Néha vad vihar tombol, máskor kellemes szellő játszik. De egyszer csak mind elmúlik és eltûnik. A szélnek nincsen teste. Csak a levegő mozgásának közkeletû elnevezése.
Murakami Haruki
-
Az ember olyan, mint a falevél, az őszi szél kénye-kedve szerint viszi, ahová akarja. Ha a gyepre ejti, ott marad, ha meg a sárba dobja - ott ragad.
Boleslaw Prus
-
Szép időben sétálni - ám otthon ülni, ha fúj a szél, esik az eső vagy havazik - azt jelenti, hogy megfosztjuk magunkat az élmény felétől. Talán éppen a jobbik felétől.
-
Egy szomorú gondolat, de még a szomorú gondolatok sorjázása sem jelenti azt, hogy szomorúak lennénk. Viharban sétálva érezzük a szelet, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a szél. Így kell bánnunk az elménkkel is. Úgy kell átélnünk a szélvihart és a záport, hogy közben tudjuk, ez csak időjárás, és a rossz idő elmúlik.
Matt Haig
-
A világegyetem kialakulásáról alkotott elméletek végső soron spekulációk: a fizikában ugyanis csak azok a megállapítások fogadhatók el tudományos tételeknek, amelyek a gyakorlatban igazolhatók, kísérletileg megismételhetők. Uraim, tessék megpróbálni!
-
Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetőségünk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára sodródunk, vagy megtanulunk repülni.
-
Az ember nem szélkakas! A régi vitorlások, ha jó szélbe kerültek, akkor sebesen szálltak a hullámokon, de ha szélcsend volt, akkor hetekig rostokoltak egy helyben. Nekünk ezen a téren inkább a gőzhajókra kellene hasonlítanunk: bárhonnan fúj a szél, a kitûzött céljaink felé kell haladnunk.
Böjte Csaba
-
Az ismereteket, melyeknek a természetben nincs alapjuk, amaz északtáji erdőkhöz lehet hasonlítani, melyeknek fái gyökerek híjával vannak. Csak egy szélroham keli, csak egy csekély tényadat, hogy felforgasson s helyéből kitépjen egy egész szálfa- és eszmeerdőt.
Denis Diderot
-
Igazából nem vagyunk képesek egyik tudományos modell végleges bizonyítására sem. Ehelyett a tudósok kísérletek sorát folytatják le és megfigyeléseket tesznek. Csakis abban az esetben válhat a modell széles körben elfogadottá, ha kiállja ezen tesztek próbáját. Bármilyen modell vagy elmélet legfontosabb eleme azonban az, hogy jóslásokba kell bocsátkoznia, és annak esetlegesen téves volta érvényteleníti majd a modellt. Amennyire mindnyájan szeretjük, hogy ha igazunk van, a jó tudomány éppen annyira törekszik arra, hogy megcáfoljon minket.
-
Egy hajó keletre, a másik nyugatra
Ugyanazzal a széllel.
A vitorla az
És nem a szélvihar
Mely eldönti, hol ér utol az éjjel.
Ella Wheeler Wilcox