Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A világról alkotott képünk sohasem lehet tökéletes, hiszen mi magunk is résztvevői vagyunk azoknak az eseményeknek, amelyeket meg akarunk érteni. Természetesen egyéb tényezők is befolyásolhatják ismeretszerzésünk hatékonyságát, ám az emberi történések tökéletes megértését akadályozzuk meg azzal, hogy részei vagyunk a világnak.

Soros György
💍 Feleség 📏 Fegyelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A megismerés sohasem lesz tökéletes abban az értelemben, hogy elérheti és megértheti a legfőbb tárgyat, de tökéletes lesz ahhoz viszonyítva, amennyit értelmünk felfoghat. Giordano Bruno
  2. Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás. Kartali Zsuzsanna
  3. Csak életünk nem megfelelő értelmezése akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat, az viszont mindig, mert hatására sem önmagunkat, sem a környezetünket nem tudjuk a maga valóságában érzékelni.
  4. A világ egy bonyolult, állandóan változó káosz. Az ok-okozati összefüggések nem egyenes vonalban követik egymást. Egy esemény bekövetkezéséhez több száz, vagy akár több ezer tényező járul hozzá. Gyakran mégis csak néhánynak tulajdonítjuk őket. Rolf Dobelli
  5. Egyes dolgokat sohasem "ismerhetünk" meg biztosan és teljes pontossággal. Tudásunk nagy része mindig bizonytalanságnak lesz alárendelve. Csak valószínûségeket ismerhetünk meg. Richard Feynman
  6. A tanulás révén a világ változtatja elménket, de közben elménk tevékenysége változtatni tudja a világot. Amikor róla egy-egy új elmélet születik, annak alapján elképzelhetjük, hogy ez a világ akár másmilyen is lehet. A többi embert megértve pedig arról támadhat új elképzelésünk, hogy mi magunk is lehetünk másfélék. És miközben így a környezet, önmagunk és a társadalom változik, nem csak arról kell gondolkodnunk, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy milyennek kellene lennünk. Alison Gopnik
  7. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra. Guido Tonelli
  8. Nem tudjuk megváltoztatni a múltban történteket, de nem kell hagynunk, hogy az határozza meg, kik vagyunk. A múltbeli történelmünk befolyásolta, ahogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk - de függetlenül attól, hogy mi történt, és milyen hatással volt ránk, bármikor megtanulhatunk új módokat arra, hogyan legyünk a világban, és hogyan hozzuk ki a legtöbbet az életből itt és most. Russ Harris
  9. A dolgok sose úgy mennek, ahogy hisszük. Azt gondoljuk, értjük a világot körülöttünk, de valójában csak a külsőt látjuk, olyannak, amilyennek akarjuk. Megpróbáljuk megszokni.
  10. Egy személy világképét megváltoztatni mindig nehéz. Ha viszont éppen változóban van, érdemes megragadnunk a kínálkozó alkalmat. Seth Godin
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat