Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Agyunk hajlamos antropocentrikus keretben értelmezni a fizikai jelenségeket, aminek következtében ott is a tervszerûség bizonyítékait véljük látni, ahol kizárólag az evolúció és a véletlen játszik szerepet.

Stanislas Dehaene
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerûen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható. Kormos Anett
  2. Gondolkodásunk evolúciója során a természetes szelekció a praktikus és érdekalapú megoldásokat jutalmazta, vak volt viszont az elvont eszmék összefüggései és igazságai iránt. Az emberi agy tragikus vonása, hogy az értelem szabadsága helyett önigazoló prekoncepciók uralma alatt áll. Boldogkői Zsolt
  3. Ha azt várjuk, hogy valami bekövetkezzen, az agyunk gondoskodik róla, hogy így legyen. Ezért kapjuk szinte mindig azt, amit elvárunk. Seth Godin
  4. A legtöbbször sikerül fenntartanunk azt az illúziót, hogy koherens, összeszedett személyként viselkedünk, ám a mindennapi életben is előfordulnak olyan szituációk, amelyekben megmutatkoznak agyunk egymással konfliktusban álló erői. Veszély esetén több kulcsfontosságú agyi terület interakcióiban dől el, hogy hogyan viselkedünk.
  5. Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerûnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerû, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves. Barabási Albert-László
  6. A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki. Ron Aharoni
  7. Az emberi agy pragmatikus gépezet, amely elsősorban nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekesek számunkra, ha egybevágnak vélt vagy valós érdekeinkkel. Boldogkői Zsolt
  8. Az agyunk - csak hogy biztosítsa az elképzeléseink hitelességét - elfogadja, amit a szemünk lát. A szemünk - csak hogy biztosítsa az elképzeléseink helyességét - azt keresi, amit az agyunk akar. Daniel Gilbert
  9. Az agyunk őseink természetes kiválasztódás útján létrejött észlelési reflexeinek a megtestesülése, amelyek egyesültek a saját reflexeinkkel és a bennünket körülvevő kultúráéval is. Ezeket viszont a fejlődés és tanulás mechanizmusai befolyásolták, aminek eredményeként csak azt látjuk, ami a múltban segítette az életben maradásunkat - és semmi mást. Beau Lotto
  10. Az emberi gondolkodás folyamatai (...) aligha Isten adományai. Az emberi agyhoz kötődnek, az agymûködés pedig függ a fizika törvényeitől és az általunk lakott fizikai világ természetétől is. Amit mi józan észnek nevezünk, mélyen az emberi pszichébe ágyazódott gondolatminták terméke. Paul Davies
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat