Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ahhoz, hogy a szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséges azt a látszatot keltenie, hogy az érzés sohasem fog véget érni. Ezt az illúziót csak erősítik a kulturális hagyományaink: minden gyerek azt olvassa, hogy a királyfi meg a királylány egybekelnek, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. További mítoszok tudomásunkra hozzák, hogy "akik egymásnak vannak teremtve, előbb-utóbb megtalálják egymást". Továbbá: a csillagokban meg vagyon írva, hogy ki kihez illik, s amikor találkozunk választottunkkal, a szerelem hozzásegít e fölismeréshez. S miután rátaláltunk a lényre, akit a magasságos ég is nekünk teremtett, s tökéletesen illünk is egymáshoz, nyilvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek életünk lapjai. Ha azonban mégsem illünk össze tökéletesen, nem felelünk meg egymásnak maradéktalanul, veszekedésekre kerül sor, s a szerelemnek vége szakad: nyilvánvaló, hogy szörnyû hiba történt, rosszul olvastuk el, ami pedig meg vagyon írva a csillagokban, nem a nekünk teremtett lénnyel kötöttük össze az életünket, amit szerelemnek hittünk, nem az volt az "igazi" szerelem, s nincs mit tenni: vagy örökre boldogtalanul élünk, vagy beadjuk a válókeresetet.

🦁 Bátorság próbája 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mikor szerelmesek vagyunk, azt az illúziót dédelgetjük, hogy szerelmünk tökéletes. S ha ez még nem lenne elég, azzal is áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart. Nincs erő, mely legyőzhetné a szerelmünket. Senki és semmi nem állhat közénk. Végül azonban mindannyian leszállunk a fellegekből, és kénytelenek vagyunk újra két lábbal a földön állni. Gary Chapman
  2. Vagy ő jön vissza, vagy én megyek el. Minthogy nem jöhet vissza, el kell mennem. Meghalni jó, nem is nehéz, ami itt kialszik, az máshol újra felgyullad. Itt, ezen a földön örökös szívszorongás az élet. Az ember nem lehet örökké boldogtalan. Tehát felmegyünk a csillagokba, házasságot kötünk, soha nem válunk el egymástól, csak szeretjük, szeretjük egymást. Victor Hugo
  3. A legjobban arra vágyunk, hogy tartozzunk valakihez. Vannak, akik első látásra egymásba szeretnek, azonnal érzik, a sors egymásnak rendelte őket. Nagyszerû érzés lehet, mint egy tündérmesében. Boldogan élnek, míg meg nem halnak. De azért általában nem ilyen egyszerû. Legtöbbünk számára ez kevésbé romantikus. Tele van bonyodalmakkal, problémákkal, lekésett pillanatokkal és elszalasztott lehetőségekkel. Nem azt mondjuk, amit kellene és nem is akkor.
  4. Sokak szerint szerelemből házasodni nem szabad, szinte magában hordozza a bukást. De miért? (...) Aki szerelemből házasodik, az sokszor egy illúzióba szeret bele. A boldogság illúziójába. Ha elmúlik az illúzió, elmúlik a szerelem is, éppen az, ami összetartott mindent. Nem azt mondom, hogy nem létezik szerelem és boldogság, csak azt, hogy ez önmagában még nem elegendő.
  5. A sikeres házasság nem abból fakad, hogy két üres lélek egymásra talál, és megkísérli "kiegészíteni" egymást. Ha két üres, boldogtalan lélek összeházasodik, az csupán két üres, boldogtalan lélek házassága lesz. Sikeres házasság csak úgy jöhet létre, ha két teljes, boldog ember köti össze az életét azzal a céllal, hogy közös jövőt építsenek. Nincs szükségük a másikra ahhoz, hogy igazán boldogok, teljesek vagy érzelmileg épek legyenek. Már ép emberek, akik összekapcsolják életüket, hogy élvezzék a házasság előnyeit.
  6. A boldog házasság tisztán véletlen dolga. Bármilyen jól ismerték a jövendő házastársak egymás természetét, bármennyire hasonló hajlamaik voltak a házasság előtt, ez cseppet sem mozdítja elő boldogságukat. Később mindig ellentétek fejlődnek ki köztük, s ez elég ok a súrlódáshoz. Legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud a másik hibáiról, akivel az életét le kell élnie. Jane Austen
  7. Mindannyiunkban él egy közös történet arról, hogy miként is kellene mûködnie a romantikus szerelemnek, és ez a történet meglehetősen egyértelmû. Valahogy így megy: ha sokáig tart, akkor igazi szerelem. Ha nem tart ki, akkor nem is volt az. Vagy így van, vagy valamelyikünk baromira eltolta. Katherine Woodward Thomas
  8. Azzal áltatjuk magunkat, hogy az igazi szerelem örökké tart. Csodálatos érzéseink mindig megmaradnak, és soha semmi nem állhat közénk. Szerelmi lázban égünk, és egész lényünket betölti a másik személyiségének szépsége és varázsa. Ez a legfenségesebb érzés, amit valaha is átéltünk. Tudjuk, hogy vannak házaspárok, akik mintha elveszítették volna ezt az érzést."Az ő szerelmük biztosan sosem volt az igazi" - gondoljuk. A szerelem maradandóságának vágya azonban csupán ábránd, nincs sok köze a valósághoz. Gary Chapman
  9. Helytelen azt hinnünk, hogy a szerelem hosszas együttlét és kitartó udvarlás gyümölcse. A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke, s ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást, hosszú évek alatt sem születik meg soha. Kahlil Gibran
  10. Az élet során többször szerelmes lesz az ember. Még egy tartós kapcsolatban is újra meg újra azt élik át a pár tagjai, hogy hol az egyik, hol a másik szeret bele valakibe. Egyszerûen ez a helyzet. Valakibe beleszeretni nem döntés kérdése. Inkább olyasmi, ami tudattalan mechanizmusok révén egyszer csak megtörténik, és többnyire nem lehet megtalálni az okát. A szerelem egyszerûen csak megesik az emberrel, tehát nem egy döntés alapján születik meg. Alfons Vansteenwegen
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat