Ahogy a falombok, ha elmúlik a szélvihar, "elfelejtik" a vészes, süvítő üvöltésüket, s újra békésen sustorognak a napsütéses nyugalomban, úgy felejti el aljas magatartását az ember is, akin átsüvített a korszellem pusztító vihara.

Kapcsolódó idézetek

1. Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára. Móricz Zsigmond
2. Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás. Wass Albert
3. Az eső lehull, nem tép a szél, valami elmúlt, valami újra él. Fáj még, de ha a vihar csendesül, az árnyék talán elkerül. Tóth Gabriella
4. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
5. A katasztrófák eltörlik a régi sérelmeket. Az ember képes félretenni a rossz érzéseit, ha segíthet azon, aki egykor a fájdalmat okozta.
6. Megszelídíti a bősz haragot múlása időnek és enyhíti a gyászt, könnyül tőle a szív. Sok mindent hoz a csöndes lépte a lomha időnek. Publius Naso Ovidius
7. Lassanként minden elmúlik: az akarat, a vágyak, az emlékek, a testi gerjedelem, a kíváncsiság, az öröm, a nagylelkûség. Amint a szél elcsitul a dombok között, úgy csillapodik le a lélek is. Az évek múlásával még a fájdalom is alábbhagy egy kissé, de a fájdalommal együtt a többi életjel is elkopik. Ámosz Oz
8. Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy... vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (...) A gyûlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltûnni, az örök feledés homályába borulni. Müller Péter
9. Mint a rózsa, szélvész alatt csak hajlong, de a nap forró sugaraiban elfonnyad: úgy az emberi szív nagy fájdalmat könnyebben eltûr, mint nagy gyönyört, melyet nem oszthat senkivel. Eötvös József
10. Idővel minden vihar kellemes szellővé szelídül. Neal Shusterman