Ugrás a tartalomra
Aki magát korlátozza, minden bizonnyal másokkal is szívesen megteszi (természetesen csakis a jó erkölcs nevében), így akarja saját abbéli mély fájdalmát enyhíteni, hogy nem azt teszi, amit szeretne.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki szenved, igyekszik átadni szenvedését - akár úgy, hogy mást sanyargat, akár úgy, hogy magát sajnáltatja -, csak azért, hogy csillapítsa, és kínja valóban csillapodik is így.
Simone Weil
-
Aki jobb akar lenni, az magát szereti leginkább, aki élvezni akar, az is. Csak az mond le arról, ami, az énjéről, aki mindazt elfogadja, ami következményekkel jár.
Albert Camus
-
Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amelyben maga is kívánná, hogy elviseljék őt.
Bauer Barbara
-
Az ember úgy enyhíthet igazán saját fájdalmán, ha osztozik mások fájdalmában.
Madame de Maintenon
-
Néha jobb, ha az ember erőszakot tesz magán, nem számít, hogy a teste és a lelke mennyire tiltakozik. Néha ez az egyetlen járható út.
Stephen King
-
Egyesek érzelmességgel és jótékonysággal igyekeznek elhallgattatni lelkiismeretfurdalásukat, mások pedig azzal, hogy gonoszságukban gyönyörködnek, mint az előbbiek jóságukban.
Szerb Antal
-
Aki ítélkezik mások felett, bármilyen formában teszi is, az teljesen biztos, hogy nincsen kibékülve saját magával. Ha rendben lenne belül, akkor nem türemkedne ki belőle folyamatosan az az égető vágy, hogy mások felett pálcát törjön, és kifejtse a szerinte helyes és sohasem építő véleményt.
Szabó Péter
-
Az ember azért cselekszik, mert az jó neki, és ha másoknak is jó, az ilyen cselekedetet erényesnek tekintik.
William Somerset Maugham
-
Az ember saját maga formálhatja a sorsát, úgy, ahogy akarja. Ha valaki tudatosan, nagyon akarja a boldogságot, akkor ki is verekszi magának.
-
A börtön egész rendszere rendkívül korlátozó, a sok jó szándékú egyén ellenére, aki mindent elkövet, hogy jobbá tegye. De a jó szándék is kevés önmagában.
Shahed Yousaf