Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egyesek érzelmességgel és jótékonysággal igyekeznek elhallgattatni lelkiismeretfurdalásukat, mások pedig azzal, hogy gonoszságukban gyönyörködnek, mint az előbbiek jóságukban.

Szerb Antal
🎖️ Katonatiszt 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Némely emberek mások iránti gyûlöletből szívesen eltûrik a szenvedést, csak lássák, hogy azok szerencsétlenül járnak. Aiszóposz
  2. A szenvedő búbánatát elpanaszolni, az örvendező a környezet arcára is vidám mosolyt deríteni vágyakozik; a jólelkû ember mások javítására, a vásott szívû pedig megrontásukra törekszik; a képzett elméjû, értelmes ember a felvilágosodást, a korlátolt eszû, tudatlan ellenben a sötétséget óhajtja terjeszteni a maga körében. Greguss Gyula
  3. Aki szenved, igyekszik átadni szenvedését - akár úgy, hogy mást sanyargat, akár úgy, hogy magát sajnáltatja -, csak azért, hogy csillapítsa, és kínja valóban csillapodik is így. Simone Weil
  4. Az emberek készek segíteni is egymáson, de szégyellik a szívből jövő, ösztönös cselekedetet, félnek, hogy nevetségessé válnak, hogy a jóságukat gyengeségnek hiszik majd. Wojciech Zukrowski
  5. A helyes észjárásnak sokféle fajtája van; egyesek helyesen gondolkoznak egy bizonyos gondolatkörben, de a másikban badarságokat követnek el. Blaise Pascal
  6. Az emberek egy része azzal van elfoglalva, miért történnek jó dolgok rossz emberekkel, míg mások arra kíváncsiak, miért történnek rossz dolgok jó emberekkel. Robert Fulghum
  7. Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk megérteni őket. Próbáljuk meg kideríteni, hogy miért teszik azt, amit tesznek. Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat; amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt. Dale Carnegie
  8. Vannak morálok, melyeknek az a feladatuk, hogy szerzőjüket mások előtt igazolják; más moráloktól megnyugtatását várja, s az önmagával való elégedettség hangulatát; megint másokkal magát akarja keresztre feszíteni és megalázni; vannak, amikkel bosszút állni akar, vannak, amikkel elrejtőzni, mások a felmagasztosulást szolgálják, a távoli magasságokba költözést; az egyik morál a szerzőjének arra való, hogy felejtsen, a másik, hogy önmagáról elfeledtessen valamit. Friedrich Nietzsche
  9. Egyesek megmutatják a szépségüket a világnak, míg mások elrejtik azt, mert ők mást akarnak mutatni.
  10. Vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. Akik tudják, hogy gyalázatos dolgokat tesznek, és mégis megteszik. Vannak emberek, akik hazudnak és becsapnak és átvernek másokat azért, ami az övék, és ezt előre tudják és megtervezik, és nem törődnek a gonoszsággal, amit elkövettek. Janne Teller
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat