Ugrás a tartalomra
Ami az ébrenlét világában leginkább megközelíti az álmot, az az éjszaka egy nagyvárosban, ahol senki sem ismer bennünket (...). Mert itt is megvan a végtelen szabadság; itt zajlik minden, sorsok dőlnek el körülötted, tüsténkedés és tevékenykedés vesz körül mindenfelől, és mégsem érint, nincs hozzá semmi közöd.
Kapcsolódó idézetek
-
Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül.
Charles Dickens
-
Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszûkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.
Anselm Grün
-
Az álom az egyetlen olyan világ, amelyben ugyanúgy el tudunk merülni, mint a valóságban. Amikor álmodunk, nem tudunk róla.
-
Van az alvás és az ébrenlét között egy időszak, amikor a legintenzívebbek és legvalóságosabbak az álmok, mégpedig annyira, hogy nem lehet eldönteni, véget ért-e az álom vagy elkezdődött-e már az ébredés.
-
Álomban a lélek számára minden ugyanolyan jelenvaló és igaz, mint az ébrenlétben. És mindvégig eldönthetetlen marad számára, hogy álmodik vagy ébren van.
Platón
-
Néha észre sem veszed, hogy valami megváltozott, azt hiszed, hogy te te vagy, és az életed nem változik. De egy nap felébredsz, körülnézel és már semmi sem ismerős, egyáltalán semmi.
-
Álmodni annyi, mint jelen lenni valahol, ami nincs.
Simon Márton
-
Az éjszaka falun sokkal komorabb, mint az ismerős zajokkal teli, közönyös városban, ahol biztonságban érzi magát az ismerős, megszokott tömegben. Nincs magányosság... de itt...
Agatha Christie
-
Az életben, ha az ember független, az jó is, meg rossz is. (...) Egy olyan függetlenség, amelyben semmi rossz nincs, csak jó - ez csak az álomban lehetséges.
Csáth Géza
-
Az ébrenlét más embereké, csak az álom a mienk; ha jót álmodtál, örülsz, hogy jó volt; ha rosszat álmodtál, örülsz, hogy csak álom volt.
Jókai Mór