Amikor a lányom először megmozdult a hasamban, olyan ősi rettegés lett úrrá rajtam, amely egyidős volt az élettel. És csak akkor enyhült, mikor a kezemben tarthattam őt!

Kapcsolódó idézetek

1. Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.
2. Féltem; az érintkezéstől, a csóktól, attól, hogy nem tetszem neki, és hogy nem lesz megelégedve velem. De miután egy ideig így álltunk, és én éreztem az illatát, testének melegét és erejét, minden természetessé vált. Bernhard Schlink
3. Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem. Becca Fitzpatrick
4. Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak. Michael Cunningham
5. Még egész kicsi voltál, amikor anyád bajai elkezdődtek. Akkor borzasztóan magam alatt voltam, nem tudtam, mit tegyek. Csak ültem a széken búskomoran. Te ezt persze láttad, és valószínû meguntad, mert egyik alkalommal odaugrottál hozzám, és adtál egy nagy puszit. Aztán mentél is tovább azzal a lendülettel, mintha csak úgy útba estem volna.
6. Bármily különös, először történt meg velem: találkoztam önmagammal. Olyképpen, mintha a padláson álló kosárnyi kacat mellé kuporodtam volna, egyenként kézbe véve valamennyit, egyszerûen csak hagyván, hogy megérintsenek bennem valamit, s az a valami simogató, könnyû fájdalommal felelt az érintésre. Vavyan Fable
7. Könnyek között jöttem emberként élni, Anyám karja féltőn vigyázott rám. Az első bánatomra egy mosoly volt a válasz, Nincs baj, az élet ilyen, néha fáj.
8. Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszûnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
9. Van tartásom, még ha néha meg is ingok, még ha olykor meg is remeg a lábam. Van mire büszkének lennem. Van múltam, amit nem akarok megtagadni, hanem elfogadom olyannak, amilyen volt, mert abból lettem az, aki vagyok! És van mit továbbadnom. Bauer Barbara
10. Ha ifjúkoromban csöngetést hallottam ajtómon, felvidultam: azt hittem, no, most jön. Későbbi években hasonló alkalommal inkább ijedtségfélét éreztem: azt gondoltam, most aztán itt van! Arthur Schopenhauer