Annácska szemét lesem én; s így az éj idején veled éldelek én, jegyesem, szívem élete, szép kicsikém, melletted a sír fenekén, tengerpart bús mezején.

Kapcsolódó idézetek

1. Véled kelek, véled fekszem, Emléked tüzénél melegszem. Görcsösen, némán átkarollak: Tört roncsa zátonyult hajómnak. Első reményem, első álmom, Utolsó üdvöm, végsugárom. Betöltetlen, égi ígéret, Titkon, éjjel szenvedek érted. Berde Mária
2. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
3. Hadd legyen sírban csend, Reménynek hely ott fent, S addig a part mentén Hadd legyünk ő és én. Zorán
4. A szívem el van, ó, egészen andalodva, és imé, reszketeg, amióta veled éjelente, hajnalonta itt ímélezgetek. Varró Dániel
5. Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám, és nézz reám este, ha lehunyod, engem nézz, mikor hó suhog, mikor nyár érce csörgedez a fán. Bella István
6. Úgy fáj a lelkem, mit felelhetek? Lámpaként, szerelmem, mindig ott leszek. Távol boríthat sírhalom, Örökké rólad álmodom, Mint akkor, angyalom! Én édes angyalom. Adam Makos
7. Szerelmem csupa láng, tiéd meg csupa jég, Te alszol, én ülök, míg kékül fenn az ég. Szivem, szemem felitta csudás szépségedet, A szívem nem felejt, szememből könny pereg. Örökké hû leszel, a szád ezerszer esküdt, Én megtartom ma is, s te meggyaláztad esküd. Irántam irgalom szivedben nem terem? Azért jöttél csupán, hogy kínt szerezz nekem? Ha meghalok, barátim, legyen kövemre írva: "Itt fekszik egy bünös, szerelme vitte sírba!" S a szív keserveit ki megpróbálta már, Szánó tekintetet vet rám, ha arra jár.
8. A bánatom sírnám el - csak tenéked, hogy te szeress, hogy te is sírj miattam egy fülemülefüttyös alkonyatban tőrrel, csókokkal - csak hogy veled éljek. Federico García Lorca
9. S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem. Juhász Ferenc
10. Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyûimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Petőfi Sándor