Anyám szavait idézem az emlékezetembe, miszerint "majd ez is elmúlik". Nehéz elhinni ezt az üzenetet, amikor egy sötét veremben hánykolódunk; olykor azért érdemes ismételgetnünk magunkban. A rossz helyzetekben az anyáknak mindig van a tarsolyukban egy-két banális mondás, hasonló megjegyzés. Ne legyintsünk rájuk, mert néha csakis ezekbe kapaszkodhatunk.

Kapcsolódó idézetek

1. "Ez is el fog múlni." Nagyanyám tanított ezekre a szavakra, hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában. Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyûek, rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos, feledhetetlen és gyönyörû, mondjuk magunkban ezeket a szavakat. Ezzel mintegy perspektívába helyezzük a történéseket, és elérhetjük, hogy a legtöbbet hozzuk ki minden jóból, és sztoikus közönnyel fogadjunk minden rosszat.
2. A nagymamámnak volt egy mondása, mindig ezt hajtogatta, ha nagyon magam alatt voltam. "Ez is elmúlik egyszer."
3. A kevésbé erős napjaimon azt kívánom, bár anyám is pontosan tudná, mi történik. Néha másra sem vágyom, mint hogy autóba vágjam magam, elmenjek hozzá, és összekuporodjam nála a kanapén, ő pedig a fülem mögé igazítsa a hajamat, és azzal vigasztaljon, hogy minden rendben lesz. Néha felnőtt nőknek is szükségünk van az anyjuk megnyugtató szavaira, hogy tarthassanak egy kis szünetet, és ne kelljen mindig erősnek lenniük. Colleen Hoover
4. Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (...) Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyû tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (...) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörûségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből. Esterházy Péter
5. Lenyomatok vagyunk. De nem maradunk itt örökre. Én is lenyomat vagyok, meg anyám is, aztán eltûnünk, és senki sem fog emlékezni ránk. Egyedül annyi marad belőlünk, amennyit képesek vagyunk továbbadni a gyerekeinknek, ha nem csesszük el idő előtt, ha nem ejtünk a gyerekeink lelkén végzetes sérüléseket. Szentesi Éva
6. Minden reggel, minden délben, minden este, amikor az ostobán reménykedő emberek imádkoznak, mint a gyerekek, nekünk azt kell mondanunk nyugodtan és világosan: ez is el fog múlni. Mert elmúlik, kedvesem! Biztosan elmúlik! Joyce Carol Oates
7. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
8. A múltat nem lehet csak úgy elfelejteni; nem tuszkolhatjuk be a sarokba, hogy aztán úgy tegyünk, mintha ott se lenne. Mert mindig velünk marad, árnyékként követ, bárhová megyünk, és emlékeztet arra, hogy mit tettünk.
9. Tudom, hogy nehéz idők járnak, és tudom, hogy nem ezt akarod hallani, de próbálkozz tovább. Muszáj próbálkoznod, de ezért ne legyél szigorú magaddal. Nem baj, ha küszködsz, de próbálj továbblépni. Ne mondj le magadról. Tudnod kell, hogy el fog múlni. Mert előbb-utóbb a dolgok megváltoznak. Elias Baar
10. Az ellenségemnek sem kívánom azt az érzést, amikor rájössz, hogy vannak dolgok, amikre bizony nincs ráhatásod, illetve hogy el kell valakitől köszönnöd, miközben annyi mindent kellene még elmondanod neki - és ezalatt kétségbeesetten próbálsz pozitív maradni, és lelket önteni mind a másikba, mind saját magadba (...). Kikészülsz a tehetetlenségtől, de felcsapod a mûmosolyt, és azt mondogatod, hogy minden rendben lesz. Csernus Imre