Arcán a fény, ajkán a pír: Nem feledem, míg el nem nyel a sír. Ahogy szemét lesüti, Pecsétjét szívembe üti.

Kapcsolódó idézetek

1. Fáj minden szó, Mint a kés az éj szívében. Még él az árny: Megpihent a lelkemen.
2. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Soha nem feledem a szavaid, soha nem feledem el a neved. Tehetetlenként állok, most a hangom megremeg. Mégis erőt ad a tény, mindig ott leszek veled. Ahogy te is velem.
3. Szemeiben ég a tûz, És csak néha oltja könnye el, Ha fáj nagyon a búcsúzás. Ha a végső percben átölel.
4. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
5. Szó, hang, mosoly: édes pokol; elbûvölt, nem tudom, mivel; gyilkos-örök sebet ütött belém, szép kék szemeivel. De, szó, megállj, várj még, halál, tán hozzám hajlik a kegye; ha nem, tudom, hogy gyilkosom lesz az az édes kék szeme! Robert Burns
6. Lelkembe égettem fény-mosolyod, Az emlékeim nem vehetik el. A múltam az itt van, azt mélyen őrzöm, Az enyém, csak az enyém. Edda
7. A fájdalom s öröm betölti szívemet, amíg kezemben érzem átfagyott kezed; némán szemedbe nézek, látod, könnyezem, szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem.
8. Színem változik, arcomon méreg sáppad, a hû értelem elhagyott, titkon könnyezem is, tudom; lassú tûz, szerelem kínoz, elégek én. Quintus Horatius Flaccus
9. Arcomon pír... hópuha angyalszárny érint... De mire ocsúdna megkövült lelkem - halandó valóság szaggatott árnyai - már kínbársonyt fonnak körém... S mire kóbor könnyeim fáklyái kihunynak, a végtelen üzeni: Ember! Ember maradsz. Pálnagy László
10. Kifestett arcát angyalarcnak látom: A lelkem lenne: életem, halálom. Ady Endre